Hamarosan kezdetét az "igazi" nyár Gyulán

2017. június 27. 16:58 | Papp Ádám Sándor

Július elsejétől kezdetét veszi a "Gyulai Nyár" elnevezésű programsorozat Gyulán.

Júliusban és augusztusban 10 műfajban, több mint 60 önálló programmal várják a helyieket és a városba látogatókat - emelte ki Katona Katalin hétfőn Gyulán, sajtótájékoztatón. Az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette: hétfőnként a Világóránál színes zenei esteket tartanak, szerdánként a tánc lesz a középpontban, csütörtökönként pedig a Ladics-házban lesznek programok. A szombat a családoké lesz, ahol számtalan gyerek és felnőttbarát program várja az érdeklődőket.

Emellett a kilátogatók a  július 20-án este debütáló, első Gyulai Vármetál fesztiválra is kilátogathatnak, ahol 4-5 koncert lesz hallható. A szervezők már gőzerővel készülnek a Végvári Napokra július 28 és 30 között, amely Gyula város épített örökségére és történelmi múltjára építkezik. A július végén megrendezendő esemény három estéjén fellép Demjén Ferenc, Charlie és a Neoton. A Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválját pedig augusztus 17-20 között zárórendezvénynek szánják szervezők.

 

 

A kiállítóhelyek is „nyári üzemmódba” kapcsolnak: több napon, némelyikük hosszított nyitvatartással teszi lehetővé, hogy az egész napos strandolást követően is legyen néznivaló.

Az Almásy-kastély hétfőtől szerdáig 10 és 18, csütörtöktől vasárnapig 10 és 22 óra közötti időtartamra hosszabbítja meg nyitvatartását. A Gyulai vár mindennap 10 és 19 óra közt várja a látogatókat. Az időszaki kiállítóterek is gazdag kínálattal bírnak, a Herendi kiállítás az Almásy-kastélyban egészen szeptember végéig várja az ideérkezőket.

– Az Almásy-kastély látogatóközpont Török tornyában Baji Miklós Zoltán "BMZ" a Grál és Őrzői című kiállítását nyitjuk meg július elsején. A Kohán Képtárban Jankay Tibor kiállítása is kiemelendő, amely még korábban nem volt látható ilyen formában. Az elmúlt években nagyon népszerű volt a Várszínházzal közösen szervezett Kávéházi csevej program, amely ismét elindul. Július 3-án Oszvald Marika, július 5-én Alföldi Róbert várja az ideérkezőket  – tájékoztatott Dombi Ildikó.

Az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. két ügyintézője elmondta, a Gyulai Nyár nem csak az ideérkező turisták számára kínálja szolgáltatásait, hanem – a nagyrészt ingyenes programokra - várják a Békés megyeieket is, valamint minden érdeklődőt.

 

 

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL