Az exhumálás során 95 magyar katona került elő a parcellából, és egyelőre három német katona. Ahogy korábban beszámoltunk nem ez volt az első felderítés: 2001-ben az osztály német partnerszervezete már feltárta a parcella középső részét. Akkor 44 német katonát exhumáltak, és lehetett látni, hogy magyar katonák is nyugszanak a földben. Ebből a feltárásból még visszamaradt egy-két rész a parcellában és onnan is egy-két katona maradványai előkerültek a napokban.
– A maradványokat felviszik Budapestre és egy antropológiai vizsgálatnak vetjük alá. Folyamatosan összenézzük az itt megszerzett adatokat az antropológiai vizsgálati adatokkal. Becsült elhalálozási életkort és sérüléseket vizsgálunk. Rendelkezünk információval az adatbázisban az elesett katonákról és megpróbáljuk őket személy szerint beazonosítani – mondta Czidor Dániel, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatósága Belföldi Hadisírgondozó Osztályának osztályvezető-helyettese.
Hozzátette: a parcella déli oldalán lévő sor viszonylag leletgazdag temetkezéseket tartalmazott. A katonákat valószínűleg a frontról hozták be vagy már korábbi temetési helyükről kerültek át ide. A többi sorban főleg a kórházban elhunyt személyeket temették el, ott viszonylag kevés volt a leletanyag.

A feltáráson a földi maradványok mellett elsősorban egyenruha maradványok kerültek elő, főleg gombok, övcsatok, bőrmaradványok, bakancsok, övek, szuronyok és azonossági jegytokok.
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó és Hőskultusz Igazgatósága Belföldi Hadisírgondozó Osztály tervei szerint tavasszal fog megtörténni a visszatemetés, addig az antropológiai vizsgálatokat végzik Budapesten.