Az új, ingyenes tankönyvek augusztus 14-én érkeztek meg az intézménybe. Azon a napon az iskola munkatársai csak átvették ezeket, a szortírozást általában a tanév kezdete előtt egy héttel kezdik meg, hogy az első napon minden diák a lehető leggyorsabban kapja kézhez a tankönyveit. Ez a munka nagyjából húsz munkaórát vesz igénybe, hiszen a pecsételés és a leltári szám beírása mellett még osztályokra bontva is csoportosítják a köteteket.
Nagyné Falucskai Anna, az intézmény könyvtár szakos oktatója elmondta, hogy a tankönyvek állományba helyezése és csoportosítása nagyon komoly fizikai és szellemi munkát vesz igénybe. Nem egyedül dolgozik, hiszen idén öt fiatal diák is a segítségére van, akik az ötven órás közösségi szolgálatukat teljesítik ezekben a napokban. Mint mondta, egy átvételi elismervénnyel veszik át a diákok a tankönyveket, melyeket a tanulmányaik végén kell visszaadniuk.

– Minden könyvet könyvtári állományba kell vennünk, gyakorlatilag olyan, mintha kölcsönöznék a tanulók ezeket. A tizenkettedik vagy a tizenharmadik év végén mint tartós tankönyvet kell visszaadniuk, ezért kell, hogy leltári számmal lássuk el, kivéve a munkafüzeteket és nyelvkönyveket. Ezen kívül is vannak még könyveink, hiszen a visszaadott könyveket, amelyek jó állapotban vannak, azokat visszaosztjuk. Így ezekkel együtt körülbelül 6-7 ezer könyvet osztunk szét a tanév első napján – tette hozzá a könyvtár szakos oktató.
Paláncz György, az intézmény igazgatója kiemelte, hogy a nyáron minden olyan belső és külső munka elkészült, ami a diákok mindennapjait könnyíti és teszi otthonosabbá. Úgy fogalmazott: hatalmas segítség a családok számára, hogy a tankönyveket ingyen kapják meg a tanulók.

– A héten történik meg a tankönyvek bevételezése, ezeket állománybélyegzővel és raktári számmal látják el, majd szortírozzák őket. Ennek köszönhetően az első tanítási napon át is tudják majd venni a diákok ezeket – hangsúlyozta az igazgató.
A Közgében 650 diák kezdi meg az új tanévet nappali tagozaton, közülük 160-an először lépik majd át az iskola küszöbét kilencedikesként.
