Halászlé főtt a bográcsokban a Békési Kishajó Kikötőben

2024. szeptember 29. 15:30 | Osgyán Ágnes

Harmadik alkalommal rendeztek halászléfőző versenyt Békésen a Kishajó Kikötőben. A program egyik fő célja a hagyományőrzés mellett, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék a halfogyasztást.

Korán keltek a harmadik békési halászléfőző verseny résztvevői, hogy még a halászlé alapanyagát is maguk foghassák ki a Körösből. A levesekbe a ponty mellett több fajta hal is került, hogy a csapatok minél ízletesebb ételt mutathassanak be a zsűrinek.

– Teljesen vegyes, több halfajtával is dolgoznak a versenyzők, a helyi Körösnek a halfaunája megtalálható a bográcsokban. Alaplének általában kárászt, keszegféléket használnak, majd ezt spékelik meg harcsával vagy ponttyal – fogalmazott Balog Zoltán a rendezvény támogatója.

A megmérettetésen minden évben vannak új nevezők, de akadnak olyan csapatok is, akik már harmadik alkalommal főzik meg halászléjüket a rendezvényen.

– Minden évben benevezünk a versenyre. Tavaly másodikok lettünk, de idén szeretnénk megnyerni – mondta el Góga Sándor.

Az eseményt elsőként Karács Zoltán helyi ízőrző hívta életre, azzal a céllal, hogy a Körösök menti halászlé főzés hagyományait megőrizzék és bemutassák az érdeklődőknek.

 

Galéria

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL