Ha kell, lesz határzár Románia felől is

2015. december 3. 14:56 | Varga Diána

A migrációs válságról tájékoztatott a Békés megyei Fidesz-választmány Battonyán. A sajtótájékoztatón Szabó Zsolt államtitkár azt mondta: a schengeni határok ismételt felállításával lehet megvédeni Magyarországot és Európát, de ehhez uniós összefogás kell. A tájékoztató után Bayer Zsolt újságíróval és Boros Imre közgazdásszal is megvitatták a migrációs kérdést.

A kormány álláspontja szerint határozott lépéseket kell tenni az ország védelméért, mondta Szabó Zsolt. A fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár szerint a határzár és a büntetőtörvénykönyv szigorítása sikeres lépések voltak. 

– Mintegy száz országból érkeznek bevándorlók Olaszországon és Görögországon keresztül Európába. Jó megoldás lenne, ha az Európai Unió schengeni határait ismét felállítanák, így megőrizve a határvonalainkat. Ebben kellene segítenie Európának. De amíg a nagy országok nem lépnek, addig nem lesz végleges és jó megoldás sem – fogalmazott az államtitkár.

Simonka György arról beszélt: ha kell, a román határ felől is építenek határzárat. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Békés Megyei Választmányának elnöke hozzátette: tovább folytatják az aláírásgyűjtést a kötelező kvóta ellen. A politikus azt is kiemelte, hogy az úgynevezett Juncker-képlettel 100-150 ezer embert telepítenének Magyarországra, s habár a háborús menekülteket be kell fogadni, ez nem vonatkozik a gazdasági bevándorlókra. 

– Ezért nyomatékosítani kell az Európai Unió vezetői számára, hogy a magyar emberek nem kérnek ebből, nem szeretnék, hogy rájuk erőszakolják ezt a törvényt, rendelkezést. Mi minden erőnkkel azon leszünk, hogy küzdünk ez ellen és tovább folytatjuk az aláírásgyűjtést is – utalt a kötelező kvótarendszer elleni petícióra Simonka György, aki azt is bejelentette: a fővárosból pozitív visszajelzést kapott a megye úthálózatát érintő, a kormányzat felé tolmácsolt kérésekre. Mint mondta, a migrációs válságnak nem csak összefogással, de fejlesztésekkel is elejét lehet venni, így kijelentette, szorgalmazzák az M44-es megépülését, de a Békéscsaba belterületi útjainak a felújításával, a földes utcák megépítésével kapcsolatos kérésekre is pozitív jelzést kapott.

Hanó Miklós, a Fidesz Békés Megyei Választmányának elnökségi tagja úgy fogalmazott: a jog- és létbiztonságot a magyar embereknek teremtették meg, nem pedig azoknak, akik a szabályokat áthágva érkeznek az országba. Tolnai Péter, a választmány másik tagja pedig azt mondta: a Viharsarok elnevezés ezúttal helytelen, hiszen Békés megyében nincsenek viharok. Habár a román határon át több migráns próbált átjutni az utóbbi időkben Magyarországra, és Lőkösházán két terroristagyanús férfit is elfogtak, a megyében nyugalom van.

A kvótarendszer volt az egyik központi témája annak a sajtótájékoztatót követő pódiumbeszélgetésnek is, ahol Szabó Zsolt államtitkárral, Bayer Zsolt újságíróval és Boros Imre közgazdásszal Bencsik András, a Demokrata című hetilap főszerkesztője beszélgetett. Szóba került a Nyugat-európai és a magyar családpolitika, illetve az unió és hazánk gazdasági helyzete is. 

FEL