Gyulavár bajnokát keresték a fürdővárosban

2023. április 29. 17:20 | Vincze Attila

Ismét történelmi íjászversenyt rendezett a gyulai várnál a Kerecsényi László Íjász Egyesület. A szombati vetélkedés résztvevői az országban egyedülálló módon a bástyák közül, a 14 méteres várfalakról lőttek a célokra.

A versenyre ezúttal 16 hagyományőrző csapat nevezett az ország minden részéről, sőt még a határon túlról is érkeztek résztvevők. 

– Történelmi íjászok vagyunk, nem lehet kihagyni egy olyan eseményt, hogy történelmi várfalakról lőjünk, olyanokról, amelyek valamikor a török ellen védték Magyarországot, Erdélyt is. Ez egy olyan kihagyhatatlan élmény, ami a mezei embernek nem adatik meg minden nap – magyarázta Pénzes Zoltán, a Nagyszalontai Hajduíjász Egyesület elnöke.

A Kerecsényi László Íjász Egyesület elnöke a behir.hu-nak elmondta, a csapatverseny győztese megkapja a Gyulavár Bajnoka címet, egyben a megmérettetés vándordíját is, azaz Kerecsényi várkapitány pajzsát. Lovász Tamás kiemelte, a történelmi íjászok a versenyen a várfalról 15 lőállásból, 35-70 méter közötti célokra lőttek.

– Csak történelmi jellegű íjakkal lehetett indulni a versenyen, a viselet ugyan csak ajánlott volt, de így is szép számmal, a 100 íjászból gyakorlatilag 99 beöltözött, ezzel pedig még látványosabb lett az esemény. A vár körül felállított célok hagyományosak, történelmi jellegűek voltak, például a szituációs lövészet esetén várvédőkre, katonákra lehetett lőni, de szerveztünk bástyalövészetet, bukócélt, illetve vadászati jellegű célpontokat is kiraktunk, tehát többféle feladatot próbáltunk adni az íjászoknak – részletezte. 

A hagyományőrző egyesület elnöke hozzátette, a vár adottságai miatt egyelőre ennél sokkal több versenyzőt, illetve csapatot nem tudnak fogadni, de a jövőben szeretnék – ha csak minimálisan is – növelni az indulók számát.

 

Galéria

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL