Gyulán választhatják ki az Országház Pálinkáját

2017. május 3. 13:38 | behir.hu

 

A 18. Gyulai Pálinkafesztivál megnyitóján Jakab István, az Országgyűlés alelnöke kijelentette: kezdeményezi, hogy legyen egy kiválasztott pálinkája az Országháznak. Ha minden a tervek szerint alakul, jövőre Gyulán dőlhet el, melyik nedű érdemelheti ki e címet.

 

A 18. Gyulai Pálinkafesztivált – mások mellett - Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke nyitotta meg, aki azt mondta: az Ország Házának már van kiválasztott bora, de pálinkája még nincs, ezért kezdeményezni fogja, hogy legyen egy kiválasztott pálinkája is, amely méltán képviseli Magyarországot.

Bora Imre, a fesztivál főszervezője a behir.hu-nak elmondta: az elképzelésről még egyeztetnek az ötletgazdával, de a tervek szerint a kezdeményezés a Békés megye pálinkája versenyhez hasonlóan zajlana.

Azt a Békés Megyei Önkormányzat kezdeményezte három éve, hogy a megyében tevékenykedő kereskedelmi pálinkafőzdék nevezhetnek a megméretésre. Szakmai zsűri választja ki a győztest, aki kereskedelmi forgalomban egy éven keresztül viselheti a „Megye pálinkája” címet a termékein, továbbá egy évig a megyei önkormányzat tőle vásárol protokoll célokra 4 cl-es és 2 dl-es kiszerelésben pálinkát.

Idén az Árpád Pálinka piros vilmos nedűje nyerte el a címet. Tavaly ugyancsak a békéscsabai főzde érdemelte ki, akkor a lepotica szilvapálinkával. Még korábban a sarkadi Éden-tó Szeszfőzde sajmeggy nedűje volt Békés megye pálinkája.

Az Országgyűlés pálinkáját hasonló szisztéma szerint választanák ki – ha minden jól megy, már jövőre, a 19. Gyulai Pálinkafesztiválon – mondta Bora Imre.

A fesztivál szervezői közölték: a rendezvényt körülbelül 30 ezren látogatták. És ez még nem a végleges adat.

További programok »

FEL