Gyulán újra a női teremfocié volt a főszerep vasárnap este

2020. február 10. 19:07 | Hidvégi Dávid

A tabella 6. helyén álló Gyulai Amazonok női futsal csapata folytatta szereplését az élvonalban. Molnár Zoltánné együttese az első helyért is harcban álló Debreceni EAC-ot látta vendégül a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban.

A Gyulai Amazonok futsal csapatának nem kezdődött jól a szezon második fele, hiszen 6-2-es vereséget szenvedtek hazai pályán a DEAC-tól. A debreceniek játékosedzője kiemelte, hogy tavaly nyáron alapították a női futsal csapatukat. Üveges Katalin hozzátette: akkor a legjobb négybe kerülést tűzték ki célul, ehhez képest most az első helyért vannak harcban.

 

 

– Az utolsó öt perc volt a mi szempontunkból meghatározó. A játékunkra mostanában eléggé jellemző a görcsösség és az, hogy túlizgulunk mérkőzéseket. Nem is vagyunk jó periódusban, de szerencsére az utolsó öt percet meg tudtuk kicsit hajtani, hiszen ott szereztük az utolsó három gólunkat, ami nekünk nagyon sokat jelentett – fogalmazott a vendégek játékosedzője.

Az amazonok a vereség ellenére is maradtak a hatodik helyen a bajnokságban. A klub egyik játékosa hangsúlyozta: pörgős és iramos mérkőzést játszottak a Debrecen ellen.

– Úgy gondolom, hogy nem voltunk gyengébbek négy góllal. Az utolsó öt percben dekoncentrálttá vált a csapat és ennek köszönhetően lett ekkora a különbség. Egyébként a második félidő alapján iksz vagy az egy gólos vereség reálisabb lett volna, de dolgozunk tovább. Jobban kell az egy az egy elleni szituációkat megnyerni, illetve a kapu előtt a helyzeteinket be kell rúgni egy ilyen csapat ellen – részletezte a vereség okait Molnár Ágnes.

 

A gyulai klub edzője elmondta, hogy a szezon elején a bentmaradást tűzték ki célul. Molnár Zoltánné hangsúlyozta, hogy rövid a kispadjuk, de jelenleg nem tudnak további minőségi játékosokat igazolni.

– Mindenben felül múltak bennünket, pontosabbak, sokkal dinamikusabbak voltak a helyzet kihasználásaik és gólra törőbbek voltak. Mi egy kicsit elfáradtunk fejben és mentálisan is – nyilatkozta a mérkőzés után a hazaiak edzője.

A Gyulai Amazonok csapata legközelebb február 23-án, vasárnap fogadja hazai pályán a Miskolci Vénusz együttesét.

 

További programok »

FEL