Gyulán megalakult a rádió leánykara

2016. augusztus 15. 10:16 | Fekete Kata

Huszonnyolc fővel megalakult a Magyar Rádió Gyermekkórusának leánykara Gyulán, amely a tervek szerint jövő májusban tartja első nyilvános bemutatkozó koncertjét a Budapest Music Centerben (BMC) - írja az MTI.

    Matos László, a Magyar Rádió Gyermekkórusának karnagya és művészeti vezetője az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában felidézte, hogy a gyermekkórusnak 1955-ös megalakulása óta nem volt leánykara, ugyanis az aktuális vezető karnagyok valamiért nem érezték szükségét.
    Mint fogalmazott, az elmúlt négy évben, amióta vezető karnagyként dolgozik, azt érezte, hogy egy leánykar hidat képezhet a Magyar Rádió felnőtt énekkara és gyermekkórusa között, a leánykar nemzetközileg elfogadott korosztálya ugyanis 14-18 év közötti fiatalokat jelent. 
    A Magyar Rádió Gyermekkórusának leánykarát a vasárnap véget ért egyhetes gyulai kórustáborban alapították meg, és ott válogatták össze a tagjait. Matos László elmondta, hogy mivel a gyermekkórus gimnazista korú tagjainak száma viszonylag alacsony - mindössze 12 fő -, ezért a 14 éveseket is beemelte az alakuló kórusba, mert - mint fogalmazott - az ő hangjuk is kezd átalakulni és "sötétedő" hangszínük alkalmasak arra, hogy részt vegyenek egy leánykari válogatott kórusban. A leánykar 28 fővel alakult meg.
    Matos László szerint az első évet a szakmai csiszolódásnak, összeszokásnak és az új hangzásvilággal való ismerkedésnek szenteli. Hozzátette, hogy Bartók 27 Egyneműkarát fogják megtanulni az évad alatt, és a leánykar első nyilvános bemutatkozó koncertje május 27-én lesz a Budapest Music Centerben (BMC), ahol a teljes ciklust megszólaltatják.

MTI

FEL