Gyulai nyár

2017. június 30. 16:04 | Mikóczy Erika

A turisztikai főszezon indulásával a gyulai kiállítóhelyeket és a helyi művelődési központot működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ingyenes esti programsort indít július elejével, miközben szombattól (július elsejétől) megváltoztatja kiállítóhelyeinek nyitvatartását…

 

A turisztikai főszezon indulásával a gyulai kiállítóhelyeket és a helyi művelődési központot működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ingyenes esti programsort indít július elejével, miközben szombattól (július elsejétől) megváltoztatja kiállítóhelyeinek nyitvatartását is. A Világóra, a Harruckern tér, a belvárosi katolikus templom, a Ladics-ház és a Rondella közvetlen környezete az öt fő helyszín, ahol a zene, a tánc és az irodalom mellett számos más produkció is várja a gyulaiakat és a városba érkező turistákat.

Hétfőnként koncertek lesznek a Világóránál, szerdánként táncos produkciók láthatók a Harruckern téren, fények, hangok, irodalom és képzőművészet tölti meg csütörtökönként a Ladics-ház udvarát, míg a Rondella színpada a pop, a rock és a jazz koncerteknek ad otthont. Mindezek mellett kiállítások, bemutatók, családi programok is lesznek, népi játszóház, alkotóház, bábszínházi csoport és még sok más érdekesség. Az események túlnyomó többsége ingyenes, a katolikus templomban és a Ladics-házban tartandó programok kivételével, bár ez utóbbi helyszínen is megvalósulnak térítésmentes rendezvények.

A rendezvények mellett kiemelt fontossággal bírnak a kiállítóterek által kínált programok és kiállítások. A kiállítóterek nyitvatartása a főszezonhoz igazodva változik: az elkövetkezendő időszakban, július 1-től augusztus 20-ig mind az öt intézmény (az Almásy-kastély, a vár, a Ladics-ház, az Erkel emlékház és a Kohán Képtár is) nyitva lesz immár hétfőnként is.

A gyulai kínálat komplexitásához hozzátartozik a meghosszabbított, a látogatói igényekhez igazított nyitvatartás; a vár minden nap 10-től 19 óráig lesz nyitva, míg a kastély csütörtöktől vasárnapig 10 és 22 óra között. Ebben az időszakban a reggeliző terasz is fogad vendégeket, ami egyedülálló hangulattal és kilátással csábítja a vendégeket.

A Török toronyban július 1-én este nyílik a BMZ: „Grál és őrzői” című kiállítás, ami azért is különleges, mert ez az épületrész eddig a Múzeumok Éjszakája és a Kulturális Örökség Napjai kapcsán csak időszakosan volt nyitva, még sosem volt ilyen hosszú időtartamban látogatható.

Folytatódik a tavaly nagy sikerrel futott széria, a Nyáresti csevej címet viselő beszélgetéssorozat. Ez a Gyulai Várszínházzal közös produkció az ide érkezett neves előadókkal biztosít találkozási lehetőséget a közönség számára. Július 3-án Oszvald Marika, július 5-én Alföldi Róbert, július 18-án pedig Fekete Ernő érkezik a kastély kávézójának teraszára.

Az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. hirdetéseiben nem a fellépőket és eseményeket igyekezett és igyekszik megjeleníteni, hanem azt, hogy a turisztikai főszezonban leginkább pezsgő mediterrán kisvárosként jellemezhető Gyula igazán különleges hangulata a fent sorolt szolgáltatásokkal lesz valóban teljes. A rendkívül gazdag kínálatot az online felületeken a #gyulainyár keresőbe írásával lehet könnyen megtalálni. Érdemes böngészni a gyulakult.hu oldalt is, hiszen itt az érdekességek, különlegességek mellett az összes intézményhez tartozó összes rendezvény egy helyen megtalálható. Mindezeken túl az esti rendezvények helyszínein megállító táblákon és műsorfüzetben is informálódhatnak a részletes program felől. A műsorfüzeteket a szálláshelyeken, több étteremben és szórakozóhelyen, valamint a kiállítóhelyeken is kereshetik majd a turisták.

 

Részletes programkínálat:

 

Erkel Ferenc Művelődési Központ

 

Nyitvatartás

Hétfő:                                  8.00-20.00

Kedd:                                   7.30-22.00

Szerda:                                8.00-20.00

Csütörtök:                          7.30-22.00

Péntek:                               7.30-20.00

Szombat, vasárnap:       rendezvényekhez igazodva

Jegyárusítás a nyitva tartás teljes idejében.

 

 

Július 3. (hétfő) 19.00

Gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvós Zenekar

Helyszín: Világóra

 

Július 5. (szerda) 19.00

Körös Táncegyüttes

Helyszín: Harruckern tér

 

Július 5. (szerda) 21.00

Nyáresti jazz hangulatok – Borsodi Blues Collective koncert

Helyszín: Várkert

 

Július 8. (szombat) 18.00

Bábika Játszóház – Esti mese – Gyulai kolbászsütés

Közreműködik: Nevess! Ints! Bábszínház

Helyszín: Várkert

 

Július 10. (hétfő) 19.00

Nyáresti világzenei koktél Sólyom Tamástól és Deme Farkas Ritától

Helyszín: Világóra

 

Július 10. (hétfő) 21.00

„Álmodozások hangszerre” – Sólyom Tamás és Deme Farkas Rita műsora

Helyszín: Várkert

 

Július 12. (szerda) 19.00

Acid Jazz Alapfokú Művészeti Iskola

Helyszín: Harruckern tér

 

 

 

 

Július 13. (csütörtök) 20.00

Hallgatni Arany(t)

Jegyár: 500 Ft

Helyszín: Ladics-ház

 

Július 14. (péntek) 19.00 „Könnyed klasszikusok”

Steve Taylor pánsíp művész koncertje

Jegyár: 1000 Ft

Belépőjegyek kaphatók a művelődési központban.

Helyszín: Belvárosi Katolikus Templom

 

Július 15. (szombat) 18.00

Kézműves Játszóház – Esti mese – Gyulai kolbászsütés

Helyszín: Várkert

 

Július 15. (szombat) 22.00

Summer Party – Rock and Roll és Latin Party

Nyári lazulás a Rondella teraszán – Lemezlovas: Balog Pisti

Helyszín: Várkert

 

Július 17. (hétfő) 19.00

Nyáresti gitárhangulatok (Varga Zsolt és tanítványai pengetnek)

Helyszín: Világóra

 

Július 18. (kedd) 18.00

Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar műsora

Helyszín: Várkert

 

Július 19. (szerda) 19.00

Táncest

Helyszín: Harruckern tér

 

Július 20. (csütörtök) Gyulai Vár Metál Fesztivál

19.00 Akrobatikus Motocross Bemutató

20.30 Hexotol

21.30 The Batteries

22.30 Neoclassiks (Magyar Attila színész zenekara)

Helyszín: Várkert

 

Július 22. (szombat) 18.00

Bábika Játszóház – Esti mese – Gyulai kolbászsütés

Közreműködik: Nevess! Ints! Bábcsoport

Helyszín: Várkert

 

Július 24. (hétfő) 19.00

„A nap leszáll, az égből hull a harmatár” – Patyi Zoltán és barátai népzenei műsora)

Helyszín: Világóra

Július 26. (szerda) 19.00

Körös Táncegyüttes műsora

Helyszín: Harruckern tér

 

Július 27. (csütörtök) 20.00

Történelmi regényírók találkozója

Helyszín: Ladics-ház

 

Július 28-30. (péntek-vasárnap)

Végvári Napok

Részletek a vegvarinapok.hu és a gyulakult.hu oldalakon.

Helyszín: Várkert

 

Július 31. (hétfő) 19.00

Zenés időutazás a ’60-as, ’70-es évekbe a Madows gitárzenekarral

Helyszín: Világóra

 

Augusztus 2. (szerda) 19.00

Energy Cool Hip-Hop Tánciskola

Helyszín: Harruckern tér

 

Augusztus 3. (csütörtök) 20.00

Kovács Tamás Trio

Vendég: Fehér Adrienn

Jegyár: 2000 Ft

Helyszín: Ladics-ház

 

Augusztus 3. (csütörtök) 21.00

Over 3 koncert

Helyszín: Várkert

 

Augusztus 5. (szombat)      18.00

Bábika Játszóház – Esti mese – Gyulai kolbászsütés

Közreműködik: Nevess! Ints! Bábcsoport

Helyszín: Várkert

 

Augusztus 7. (hétfő) 19.00

Gitárest Varga Zsolttal és tanítványaival

Helyszín: Világóra

 

Augusztus 8. (kedd)

Magyar Hagyományőrző Nap

16.00 Ismerkedés őseink életével és hétköznapjaival, harcmodorával

16.00 Hódmezővásárhelyi Bocskai István Honvéd Fúvószenekar

18.00 Gyulai Lovas íjász Egyesület

Békéscsabai Tűzkör – Dobkör

Helyszín: Várkert

Augusztus 9. (szerda) 19.00

Harruckern Táncegyüttes

Helyszín: Harruckern tér

 

Augusztus 10. (csütörtök) 20.00

Becsy András új kötetének bemutatója

Közreműködik: Borsodi Blues Collective, Sándor László, Becsy András, Sándor László, Pfeff Márton

Helyszín: Ladics-ház

 

Augusztus 12. (szombat) 18.00

Bábika Játszóház – Esti mese – Gyulai kolbászsütés

Közreműködik: Nevess! Ints! Bábszínház

Helyszín: Várkert

 

Augusztus 13. (vasárnap)

18.00 A Gyulai Kutyás Agility Sportklub bemutatója

20.30 Acoustic Planet koncert

Helyszín: Várkert

 

Augusztus 14. (hétfő) 21.00

Dixie est – Papa Jazz Seven

Helyszín: Várkert

 

Augusztus 16. (szerda) 19.00

Acid Jazz Dance Alapfokú Művészeti Iskola

Helyszín: Harruckern tér

 

Augusztus 16. (szerda)

20.00 Illúzió Zéró

21.00 Pernahajder Campbell

22.00 Cseh Tamás Emlékest – Őszy Tóth Gabriel

Helyszín: Várkert

 

Augusztus 17. (csütörtök) 20.00

Minden Magyarok borai

Ambrus Lajos, József Attila-díjas költő estje

Jegyár: 1200 Ft

Helyszín: Ladics-ház

 

Augusztus 17-20. (csütörtök-vasárnap)

Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja

Részletek a gyulakult.hu oldalon.

Helyszín: Várkert

 

Augusztus 21. (hétfő) 19.00

Hódmezővásárhelyi Bocskai István Honvéd Fúvószenekar

Helyszín: Világóra

 

Augusztus 23. (szerda) 19.00

Energy Dance Cool Hip-Hop Tánciskola

Helyszín: Harruckern tér

 

Augusztus 23. (szerda)       21.00

Olasz Meló koncert

Helyszín: Várkert

 

Augusztus 24. (csütörtök) 19.00

„Lelkek érintése” – St. Martin koncertje

Jegyár: 3500 Ft

Belépőjegyek kaphatók a művelődési központban.

Helyszín: Belvárosi Katolikus Templom

 

Augusztus 25. (péntek)      22.00

Synema koncert

Helyszín: Várkert

 

Augusztus 26. (szombat) 18.00

Bábika Játszóház – Esti mese – Gyulai kolbászsütés

Közreműködik: Nevess! Ints! Bábszínház

Helyszín: Várkert

 

Augusztus 26. (szombat) 20.00

Szezonzáró táncbemutató – Nyárzáró Party

Helyszín: Várkert

 

Augusztus 28. (hétfő) 19.00

Nyáresti Jazz Jam Pfeff Mártonnal és barátaival

Helyszín: Világóra

 

Augusztus 30. (szerda) 19.00

Fittdance Hip-Hop Tánciskola

Helyszín: Harruckern tér

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont (Kossuth u. 15.)

 

Nyitvatartás

Hétfő:                                10.00-18.00

Kedd:                                 10.00-18.00

Szerda:                              10.00-18.00

Csütörtök:                        10.00-22.00

Péntek:                             10.00-22.00

Szombat:                          10.00-22.00

Vasárnap:                         10.00-22.00

 

A jegykiadás utolsó időpontja zárás előtt egy órával.

Tárlatvezetés: hétfő-vasárnap 10.30, 11.30, 14.30

 

 

Július 1. (szombat) 13.00, 14.00, 15.00

Pincetárlat – Török kori holttestek nyomában

Részvétel kastélybelépővel.

 

Július 1. (szombat) 15.00-18.00

Játékos szalondélután – Társas- és kártyajátékok

A részvétel díjtalan.

 

Július 1. (szombat) 18.30

BMZ: "Grál és őrzői"

című kiállítás megnyitója a Török toronyban

Köszöntőt mond:

Megnyitja: Dr. Nagy Imre művészettörténész

Közreműködik: A DarkAmbient hazai újszülöttje

Jacobus CURA, Baji Timkó Sára Róza és BMZ

A tárlat 2017. október 1-ig, díjtalanul látogatható.

 

Július 3. (hétfő) 19.00

Nyáresti Csevej

Vendég: Oszvald Marika színésznő, operetténekes

 

Július 5. (szerda) 22.30

Nyáresti Csevej

Vendég: Alföldi Róbert színművész, rendező

 

Július 8. (szombat) 15.00-18.00

Női szalon

Aranyfonal – hímzett világ

A részvétel díjtalan.

 

 

 

Július 18. (kedd) 18.30

Nyáresti Csevej

Vendég: Fekete Ernő színművész

 

Július 22. (szombat) 10.30-13.00

Barokk kori alkotóház

A részvétel díjtalan.

 

Július 28. (péntek) 17.30

A hadmérnök feljegyzései…

Ölveczky Gábor grafikusművész kiállítása

A kiállítást megnyitja: Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár

A kiállítás megtekinthető: 2017. szeptember 10-ig.

 

Július 29. (szombat) 15.00-17.00

Női szalon

Illatos ékességek

A részvétel díjtalan.

 

Nyáresti csevej

Tavaly nyáron az Almásy-kastély kávézójának teraszán Csomós Éva újságíró kedves ösztönzésére népszerű művészek, ismert színészek, rendezők, valamint zenészek meséltek önfeledten hivatásukról, legendás produkciókról, kevéssé ismert történeteket idézve fel.

Laza, könnyed, hangulatos, humoros, néha mégoly elgondolkodtató, mindenképpen magvas beszélgetések voltak, melyekbe nem egyszer a közönség is bekapcsolódhatott. A széria kellemes lendülettel folytatódik, a szálat idén már Fábián Tamás veszi fel.

A Gyulai Várszínház közreműködésével megvalósuló sorozat további részleteiért érdemes követni a kastély Facebook-oldalát, valamint a gyulakult.hu oldalra is rápillantani. A beszélgetések térítésmentesen látogathatók, érdemes előzetesen asztalt foglalni a 06-66/652-218-as telefonszámon.

 

 

 

Gyulai Vár (Várkert u. 1.)

 

Nyitvatartás

Hétfő-vasárnap     10.00-19.00

 

A jegykiadás utolsó időpontja zárás előtt egy órával.

Tárlatvezetés: hétfő-vasárnap 10.30, 13.30

 

 

Július 1., 8., 15., 22., 29. (szombat)

Reneszánsz délelőtt

11.00 Solymászbemutató

10.30, 13.30 Történelmi séta – tárlatvezetés a várban

10.00-12.00 Betűvetés lúdtollal

10.00-12.00 Öltözz korhű ruhába!

Üllő, kalapács, fújtató – életre kel a kovácsműhely

Liktárium – gyümölcstartósítás fortélyai a sütőházban

Részvétel várbelépővel.

 

Tedd még emlékezetesebbé a várlátogatást!

Tisztelegj a gyulai vár 1566-os ostromának hősei előtt, és kondítsd meg kétszer a kápolna előtti harangot!

 

 

 

 

Erkel Ferenc Emlékház (Apor Vilmos tér 7.)

 

Nyitvatartás

Hétfő-vasárnap   10.00-18.00

 

A jegykiadás utolsó időpontja zárás előtt fél órával.

 

 

 

 

Ladics-ház (Jókai u. 4.)

 

Nyitvatartás

Hétfő-vasárnap   10.00-18.00

 

Július 13. (csütörtök) 20.00

Hallgatni Arany(t)

Jegyár: 500 Ft

 

Július 27. (csütörtök) 20.00

Történelmi regényírók találkozója

 

Augusztus 3. (csütörtök) 20.00

Kovács Tamás Trio

Vendég: Fehér Adrienn

Jegyár: 2000 Ft

 

Augusztus 10. (csütörtök) 20.00

Becsy András új kötete

Közreműködik: Borsodi Blues Collective, Sándor László, Becsy András, Sándor László, Pfeff Márton

 

Augusztus 17. (csütörtök) 20.00

Minden Magyarok borai

Ambrus Lajos, József Attila-díjas költő estje

 

 

 

Kohán Képtár (Béke sgt. 35.)

 

Nyitvatartás

Hétfő:                                10.00-13.00

Kedd:                                 13.30-18.00

Szerda:                              10.00-13.00

Csütörtök:                        13.30-18.00

Péntek:                             10.00-13.00

Szombat:                  13.30-18.00

Vasárnap:                                 10.00-13.00

 

Sorsok és tájak Jankay Tibor művészetében

Kiállítás a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és a Jankay-Kolozsváry-Tevan Gyűjtemény anyagából.

A tárlat megtekinthető szeptember 17-ig.

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL