A Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház főorvosa, a csecsemő- és gyerekgyógyász Abdulrahman Abdulrab Mohamed kapta meg idén az Az év orvosa - Astellas-díjat. A gyulai orvost páciensei terjesztették fel az országos díjra. Több mint 12 ezren szavaztak a díjazottakra.
Az orvost többen is ajánlották a díjra. Ehhez egy rövid történetet kellett megfogalmazni a páciensnek. Volt, aki így írt.
,,Történetem a főorvos úrral egyben köszönet levél is! Abdul Doktor bácsi (ahogy a gyerekek szólítják) a Gyulai Pándy Kálmán Kórház újszülött osztályán gyógyít. Szívügye a koraszülött csecsemők kezelése. Embersége, precíz munkája, önzetlen betegszeretete példaértékű! Első találkozásunkkor szalmonellafertőzéssel kezelte 2 éves fiunkat, javallatát betartva ivott és evett, így a kiszáradás veszélyén hamar túl lettünk! Tudtam, hogy ő az az orvos, akire a későbbiekben is számíthatok! Pár hét múlva a pékségben találkozva a fiam odaszaladt hozzá, szia Abdul Doktor bácsi - köszönt - és megölelték egymást. Szia, kis barátom válaszolt! "Barátok" lettek, ahogy minden kis betegével! Lehet éjjel, lehet nappal, mindig lehet rá számítani, olyan, mint egy kis mentőangyal, mindenhol ott terem, ahol segítségre van szükség, nem tudom, hogy csinálja! Mi sajnos már minden napszakban zavartuk 2 fiunk felváltott betegségeik miatt, bármelyik helyzetben azonnal segített, legutóbb este 22 óra körül a nagyobbik "kisfiamnak" hörgőgörcse volt, és hiába próbáltunk neki segíteni, nem csillapodott, felhívtuk és szó nélkül azonnal segített! Örökké hálásak leszünk Önnek, főorvos úr! Nagyon örülünk, hogy Gyulára sodorta az élet és itt menti és gyógyítja gyermekek ezreit, remélem még nagyon - nagyon sokáig! Az emberi szeretet valami csodaszer. Attól a haldokló is talpra áll! Hálásak vagyunk."ű
Egy másik jelölés:
,,A jelöltem egy gyulai gyermekkórházi főorvos úr, Dr. Abdulrahman Mohamed! Kisebb gyermekemmel nagy gond volt, elkapott egy vírust, és sajnos semmi sem maradt meg a gyomrában, még a vizet is kihányta, és ment a hasa. Azonnal hívtam a doktor urat, mert tudtam, hogy rá mindig számíthatok, szerencsénkre éppen ügyeletben volt, és fogadott minket azonnal, gyermekemet nagy odafigyeléssel, gondosan vizsgálta, tekintetéből áradt a szeretet, melegség, mint mindig! Ő az egyetlen orvos, akitől gyermekem nem fél, hiszen érzi, hogy az orvos kedves, és csak jót akar neki. Azonnal felvett minket a fertőző osztályra, és ő maga kötötte be kicsi fiamnak az infúziót, a gyermeknek egy jajszó nem hagyta el a száját, hisz az orvos mindent szépen, türelmesen elmondott neki, mi fog történni, meg fogja szúrni egy tűvel, stb., a kisfiam bízott a doktor úrban, hisz mint említettem csupa szív és jóság!!! 3 napig voltunk bent az osztályon, de nem telt el úgy nap, hogy be ne jött volna gyermekemhez, napi kétszer! Kedves volt és nagyon figyelmes, kicsi fiam nagyon szereti, és Ő az egyetlen olyan orvos, akitől nem fél! Nem találkoztunk még nála odaadóbb, figyelmesebb, kedvesebb orvossal! Nagyobb gyermekemet is hozzá szoktam vinni, amikor baj van vele, hisz tudom, rá mindig számíthatunk, még soha nem volt velünk visszautasító, sőt azonnal fogadott mindig minket, függetlenül attól, hogy ügyeletben volt-e vagy sem! Nem egyszer tette meg, hogy bejött és megvizsgálta gyermekeimet, holott szabadnapos volt! Embersége, odaadása, szeretete határtalan és leírhatatlan! Munkáját olyan szeretettel, figyelemmel végzi, hogy sok orvos tanulhatna tőle, hisz nagyon kevés ilyen "csupa szív" orvos van! Gyermekeimmel mindig úgy bánt, hogy szeméből sugárzott a szeretet, orvos és gyermek közti barátság volt ez, hatalmas bizalommal körülvéve! Alapos, türelmes, és nagyon figyelmes! Gyermekeim mindig meggyógyultak, rövid időn belül sokkal jobban lettek, bármikor fordultunk hozzá! Sok orvossal volt már dolgunk, de hozzá foghatóval még soha! Mindig, minden körülmények között számíthatunk rá! Bár minden ember ilyen őszinte, odaadó, figyelmes, csupa szív lenne, mint ő! Leírhatatlanul hálásak vagyunk a főorvos úrnak, köszönjük!
Mellettünk volt születéstől a halálig."
S egy harmadik a sok közül:
,,Történetem 2005-ben született kisfiam, Gyurci mindennapjairól szól. Ami nem volt mindennapi, 32. gesztációs hétre született iker fiaim „A” magzata, testvérét a szüléskor elveszítettük, Ő pedig súlyos agyvérzést kapott. Születése pillanatától 2009 decemberéig írtam meg történetünket. Súlyos beteg, mozgásképtelen kisfiunkat otthonunkban ápoltam, miközben 2007-ben egészséges kishúga született, Anna. Abdul doktor folyamatosan figyelemmel kísérte mindennapjainkat, sajnos szinte heti rendszerességgel kellett megkeresnünk a kórházban, de ez sosem volt teher, mindig kedvesen fogadott, bátorított és erőt adott. 2010. április 21-én éjszaka kisfiam rosszul lett, nem lélegzett. Intenzív ápolásra szorult, gépre kellett tenni. Másnap reggel Abdul doktor leült mellém és elmondta a kisfiam állapotát, és azt is, hogy hosszú, nehéz napok jönnek, legyek nagyon erős, mert nem tudja meggyógyítani, és meg fog halni, megtesznek mindent, de a tudomány mai állása szerint nem tud rajta segíteni. Intézkedett, hogy bármikor bemehessek hozzá az intenzív osztályra, és akkor még nem tudtam, csak később, szólt a nővéreknek, hogy figyeljenek rám és segítsenek át a nehéz napokon. Akkor nem akartam elhinni, hogy el fogom veszíteni, görcsösen ragaszkodtam hozzá, pedig tudtam, hogy fájdalmai vannak, és szenved. 3 nap telt el így, csak ültem az ágya mellett és sírva könyörögtem, hogy gyógyuljon meg. A következő napon már annyira rosszul volt, hogy amint megláttam csöpp kis eltorzult testét, elájultam. Mikor magamhoz tértem, Abdul doktor odajött hozzám átölelt, a fülembe súgta „ Anya engedje el, mert nem tud elmenni” és velem sírt. Akkor és ott, megértettem, hogy meg kell tennem, megtettem,... 15 perc múlva meghalt az én imádott kisfiam. Ott volt, mikor elbúcsúztam tőle, sosem felejtem el, amit akkor mondott: „Gyurcinak rövid, de szép élete volt, jobb szülőket nem is kívánhatott volna„. Ő sajnos nem gyógyult meg, de köszönet Abdul doktornak, én túl tudtam élni, nem lettem beteg, depressziós, hanem az Ő segítségével fel tudtam ezt dolgozni, és teljes értékű édesanyja tudok lenni a nagy- és a kislányomnak. Abdul doktor végig mellettünk volt a születéstől a halálig. Azért tartottam fontosnak leírni ezt a történetet, mert sok csodálatos dologról hallottunk már, amikor meggyógyul a beteg, de sajnos olyan is van, amikor nem, és az orvosnak akkor is helyt kell állnia. Különös tekintettel arra, hogy gyermekorvosról beszélünk, és azt gondolom, hogy egy gyermek elvesztésénél nincs fájdalmasabb. Kislányunkat is mindig hozzá visszük, ha beteg, már a folyosón messziről ölelésre tárja karját, ha meglátja. Megnyugtat a tudat, hogy hozzá bármikor fordulhatunk, és örök hálával tartozom neki azért, amit értünk tett!!! Abdul doktorral való kapcsolatunk nem szakadt meg, hiszen kislányunkat, Annát a mai napig hozzá visszük, ha beteg, születése óta. Már a terhességem ideje alatt ellátott jó tanácsokkal, és felajánlotta segítségét. Ezzel élünk is, hiszen egy anya mindig aggódik, de az előzmények tükrében - jaj csak nehogy Ő is -fokozottabb az aggodalom. 5 évig nagyon sok időt töltöttem a gyermek intenzíven, nagyon sok mindent láttam, hallottam, azt hiszem erre mondják "míg fiatal vagy, még nem tapasztaltál, nem félsz, de az idő múlásával többet éltél, többet tapasztaltál és már mindentől félsz. Azt hiszem ezt is tudta Abdul doktor, mert már az első vizsgálatkor ellátott telefonszámokkal és biztosított róla, hogy bármikor hívhatom. És én éltem, élek a lehetőséggel, mindig kedves segítőkész, és mivel a kórház 100 km távolságra van a mi otthonunktól, ellát jó tanáccsal addig is, míg odaérünk. Hatalmas szeretettel fogad mindig, a kórház folyosóján már messziről ölelésre tárja karját. És Anna ott sosem fél, mert Abdul doktornál első az ölelés, második a beszélgetés, harmadik a vizsgálat, végezetül pedig matrica. Anna még csak bölcsődés volt, mikor azt mondta: "Anya beteg leszek, mennünk kell Abdul doktor bácsihoz". Egy alkalommal Anna rotavírus fertőzést kapott és olyan súlyos volt, hogy ott kellett töltenünk két napot az intenzíven, ugyanazt az ágyat kaptuk, ahol a kisfiam meghalt, szörnyű volt az érzés, hogy ismét ott ülök, Abdul doktor látta, hogy szenvedek, és még este, amikor Ő már hazament, felhívott, hogy hogy vagyunk, hogy viselem, és biztatott, hogy nem lesz semmi baj, higgyek neki. Tényleg nem lett, reggelre Anna jobban lett, és még aznap este hazaengedtek. De akkor is mellettünk volt, és azóta is jelen van a mindennapjainkban. Megnyugtat a tudat, hogy bármikor hívhatom, mehetek, Ő ott van és segít, vakon bízom benne. Minden egyes látogatáskor beszélgetünk a családról, a hétköznapokról, én úgy érzem, hogy ilyen kapcsolatot csak egy önzetlen, kivételesen jó emberrel és egyben orvossal lehet kialakítani. Jelölésemmel szeretném meghálálni neki mindazt, amit értünk tett és tesz, remélve azt, hogy megkapja azt a szakmai elismerést is, amit ő megérdemel.
Ő szeret és meggyógyít minket."
