Gyula megkapta az Év Települése díjat

2017. december 9. 12:51 | behir.hu

A fürdőváros a Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen nyerte el a dél-alföldi régióban az Év Települése díját, amit a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. ítélt oda  - írja a verseny hivatalos oldala.

Erre a versenyre évente 300 település nevez, melyek közül kiválasztják az öt legvirágosabb várost. Gyula a turisták kedvelt célpontja, ahol egyre több a virágos szállás is.

A verseny célja az, hogy segítse a kulturált, környezetbarát és vendégváró országkép kialakítását, mindezt a településkép esztétikus megjelenítésével és díszítésével, a környezetvédelem és környezetgazdálkodás az ökológiai követelményeire tekintettel.

A résztvevők – a települések önkormányzata, lakossága, civil szervezetei, intézményei, vállalkozásai – szépítő munkájukkal javítják településük, országunk jó hírét, az ott élők életminőségét, elősegítik a kultúra, a turizmus, az EU kapcsolatok fejlődését, az igényes lakókörnyezet kialakítását és a közös értékek védelmét.

 

 

További programok »

Gyula

Megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól Gyulán

1945. január 10-én több mint 550 gyulai, Békés vármegyéből pedig összesen több mint 3400 embert hurcoltak el a Szovjetunióba málenkij robotra. Az áldozatok tiszteletére Gyulán tartottak megemlékezést, vasárnap reggel.
2026. január 11. 11:41
FEL