Győzni megyünk Prostejovba!

2016. november 4. 08:40 | behir.hu

Története első Bajnokok Ligája mérkőzését elveszítette ugyan a Linamar - Békéscsabai Röplabda SE együttese, azonban a továbbjutásba vetett hitét nem. Így nem is lehet vitás, győzelemért, az aranyszett kiharcolásáért, és a továbbjutásért utazik Csehországba a csapat. 

Kedden este megbizonyosodhatott a Viharsarokban mindenki arról, amiről már szóltak az előzetes hírek, a nyolc éve hazájában egyeduralkodó cseh bajnokcsapat rendkívül erős, sok idegenlégióssal, igazi nemzetközi sztárokkal érkezett Békéscsabára és távozott győzelemmel onnan. Az első és a harmadik szoros szettben látható volt, hogy a magyar bajnoki és kupa címvédő képes felvenni azt a fordulatszámot, ami egy ilyen szintű csapat ellen szükséges, azonban ez csak rövidebb szakaszokra sikerült, így ellenfelük megérdemelte a sikert. 
 

A nehéz helyzet ellenére nincs világvége hangulat a klubnál, sőt, talán az elveszített találkozó hatására még inkább fellángolt a tűz. A klubmenedzsment 100 jegyet szerzett térítésmentesen a szurkolóknak, akik hisznek a csapatban és garantálják majd a jó hangulatot a prostejovi csarnokban. A szakmai stáb és a játékosok pedig fogadkoznak, hogy győzelemért indul a csapat a szombati visszavágóra.

A főszereplők gondolatai:

Molcsányi Rita: a keddi vereség felpaprikázta a társaságot. Hiszünk egymásban, bizonyítani szeretnénk, hogy jó csapat vagyunk, aki bárkivel felveszi a versenyt. Tanultunk az első találkozón vétett hibákból, így az aranyszettért indulunk Csehországba.  

Szpin Renáta: végre a saját helyünkön és ritmusunkban tudtunk készülni az elmúlt napokban. Elemeztük az első mérkőzést, tudjuk miben kell javítanunk. Vissza kell találni a helyes útra és akkor meglepetést okozhatunk! 

Sasa Nedeljkovic: szombaton nagy kihívás vár ránk! Az az elvárásom, hogy produkáljunk a maximumon, hozzuk legjobb formánkat a mérkőzésen. 

FEL