Gyopáros Alpár: Érkeznek a bérköltség-támogatások a falusi kisboltok számára

2022. december 1. 14:45 | behir.hu

Érkeznek a bérköltség-támogatások a falusi kisboltok számára - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Facebook-oldalán.

Gyopáros Alpár felidézte, hogy 2021-ben, a Magyar falu program keretében a kormány fejlesztési támogatást biztosított a 2000 lélekszám alatti településeken működő kisboltok számára. A lehetőséggel több mint 1400 kisbolt élt, amelyek az előírt ötéves fenntartási idő alatt évente bérköltség támogatására is pályázhatnak - tette hozzá.

Úgy folytatta, hogy 2022-ben így 1281 fő foglalkoztatását segíti a kormány 724 helyszínen, szerte az országban. Az idei hozzájárulás 564 millió forintnyi támogatást jelent a 2021-es felhíváson nyertes kisbolttulajdonosoknak, akik jövőre ismét benyújthatnak foglalkoztatást támogató kérelmet.

Gyopáros Alpár jelezte: december közepéig megjelenik egy új pályázati felhívás is, amelynek keretében minden 2000 lélekszám alatti településen működő kisbolt pályázhat működési támogatásra, például rezsiköltségének elszámolására.

A keret legfeljebb 8 milliárd forint összegű hazai forrás, a pályázat egyszerű és gyors, a 2023 év elején elnyerhető támogatás egyösszegű és előfinanszírozott lesz - fűzte hozzá.

"A falvak életében fontos szerepet töltenek be a mindennapi élelmiszereket árusító kisboltok, rajtuk keresztül a falusi emberek életének megkönnyítését támogatjuk a Magyar falu program keretében. Hajrá, falvak!" - zárta bejegyzést Gyopáros Alpár.

Forrás: MTI

További programok »

FEL