Gyerekek adtak műsort a Fogyatékos Emberek Világnapján

2019. december 3. 14:29 | D. Nagy Bence

A gyulai Millenniumi Világóra körül gyűltek össze azok a sérült gyerekek és pedagógusaik, akik a Fogyatékos Emberek Világnapja alkalmából készültek adventi műsorral. Az érzékenyítő rendezvényen óvodások és kisiskolások léptek színpadra.

A decemberi hideg ellenére nagy számban gyűltek össze gyerekek Gyulán, a Városház utcai világóránál a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete (Békés megyei SM egyesület) ünnepségén. A rendezvényt Márton Gábor, a Mozgáskorlátozottak Dél-Alföldi Regionális Egyesületének elnöke nyitotta meg. Beszédében az ENSZ 1992-es döntését emelte ki, ami december 3-át jelölti ki a Fogyatékos Emberek Világnapjának.

Ezt követően Herczegné Szabó Marianna, a Békés megyei SM egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, aki a fogyatékkal élők irányába döntően növekvő társadalmi érzékenységet emelte ki. Az elnök elmondta, hogy már gyermekkorban fontos, hogy láttassák magukat a fizikailag és/vagy szellemileg sérült emberek, hiszen a fogyatékosság önmagában nem gátolja meg az érintetteket abban, hogy értékes tagjai lehessenek a társadalomnak.

 

További programok »

Gyula

Ilyenek egy 11. osztályos, gyulai diák mindennapjai

Az önkéntes karantén és a közösségektől való visszavonulás szükséges ahhoz, hogy ne tudjon korlátok nélkül tombolni a koronavírus-járvány. De nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy milyen hatással lehet az emberek mentális egészségére a bezártság. Egy 11. osztályos diák arról mesélt, hogy otthon is képes megtalálni a lehetőségeket.
2020. április 2. 18:45
FEL