Gurmai Zita: "A Fidesz meghátrál, ha erőt lát"

2020. július 21. 16:26 | D. Nagy Bence

Országjáró konzultációja során kedden Békéscsabára látogatott dr. Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese.

Szarvas és Orosháza után Békéscsabán is aláírásokat gyűjtött Gurmai Zita. A Magyar Szocialista Párt frakcióvezető-helyettese pártja "A Balaton mindannyiunké" kampánya során indult országjáró körútra.

– A Balaton körül minden ötödik kilométernél vagy egy Tiborcz- vagy egy Mészáros-féle vállalkozást lehet találni. Ahelyett, hogy a NER-közeli vállalkozók újabb lehetőséget kapjanak, a kormánynak mindenki számára ingyenessé kellene tennie a partmenti strandok használatát – összegezte az MSZP legutóbbi kérdőívének tartalmát Gurmai Zita. Mint mondta, ahogy a Lánchíd, úgy ebben az esetben is akkor lehet meghátrálásra kényszeríteni a kormányt, ha erős csoportosulással és szándékkal találkoznak.

 

dr. Gurmai Zita beszámolt a parlamenti aktualitásokról.

 

A politikus kiemelte, hogy a Balaton körüli árak a nyugatiakkal veszik fel a versenyt, amelyek a társadalom jelentős részének megfizethetetlenek.  A keddi sajtóeseményen az országos kampányok mellett a Békés megyei vonatkozású kérdésekről is szó esett.

– A MÁV-Volán egyesüléstől csak remélhetjük, hogy valamikor a közlekedés is javul. Ma is van olyan település, ahonnan a járási székhelyre is körülményes a bejutás. A vidéken élők egyik fő problémája a tömegközlekedés, a kormánynak pedig erre kell hathatós választ adnia – mondta el Miklós Attila önkormányzati képviselő, az MSZP Békéscsabai Szervezetének elnöke. Hozzátette, hogy pártja szerint azokon a településeken, ahol ellenzéki polgármestert válaszottak meg, jelenleg is zajlik az önkormányzatok ellehetetlenítése.

További programok »

Itthon

Igazi Mikulás-buli a Csabai Piacon

Szombaton, december 6-án a Mikulás és Hevesi Imi bácsi is ellátogatott a Csabai Piacra, hogy egy jó hangulatú ünnepi bulit csináljanak. Rengetegen már az ünnepi ebédhez vásárolnak, sokan az ajándékokat is a békéscsabai vásártéren veszik meg, mindeközben a legkisebbek szaloncukrot kaptak a Mikulástól, aki verseket, dalokat várt cserébe.
12:38
FEL