Voks 2025 – pénteken éjfélig lehet szavazni
Gulyás Gergely beszélt arról, hogy a Voks 2025 szavazás határideje ezen a héten, pénteken éjfélkor lejár, addig lehet postára adni a szavazólapokat, illetve online szavazni.
– Ennek az eredménye fogja meghatározni a kormány álláspontját a jövő heti uniós csúcson. Eddig szinte példátlanul nagy az érdeklődés, jóval több, mint kétmillió ember szavazott, ami a nemzeti konzultációk összességét nézve vagy a legnagyobb, vagy a második legnagyobb arányú részvétel – szögezte le Gulyás Gergely.
Hozzátette: a jövő szempontjából meghatározó, hogy Ukrajnát „az Európai Unió be tudja-e erőltetni az unióba, vagy el tudjuk ezt kerülni”, és beszélt arról is, hogy a szavazás eredményét mielőbb ismertetik majd.
„Elfogult az országjelentés”
A miniszter azzal folytatta, hogy a kormány a mai ülésén megtárgyalta az európai uniós országjelentést.
– Egy elfogult jelentéssel van dolgunk, amelynek a következtetései Magyarországról szóló felhívásai elfogadhatatlanok. Ettől függetlenül ebben azt is elismerik, hogy a magyar pénzügyek rendben vannak, ezért a bizottság a hazánkkal szembeni túlzott deficit eljárás lezárására tett javaslatot, valamint elismerte a családbarát intézkedéseket is. Azonban olyan elvárásokat fogalmaz meg, amelyek ellentétesek a magyarok érdekeivel, mint például a multiadók megszüntetése, a rezsitámogatás kivezetése, a kamatstop és az árrés-csökkentés felszámolása. Szintén elfogadhatatlan, hogy az orosz energiahordozóktól való függetlenedésre tesz javaslatot a bizottság, ami ellátás-biztonsági kérdéseket vet fel – folytatta Gulyás Gergely.
Feljelentették Magyarországot az árréscsökkentés miatt
A miniszter tájékoztatott arról, hogy a kereskedelmi, multinacionális cégek feljelentették Magyarországot az árréscsökkentés miatt, ezért Brüsszel ma eljárást indított hazánk ellen, ahogy fogalmazott: megtámadva az élelmiszerárak és a háztartási cikket árrécsökkentését.
– Azt látjuk ezekből a döntésekből, hogy Brüsszelnek lehet, hogy Ukrajna támogatása és a multik profitja is fontos, Magyarország viszont az itt élő emberek érdekeit kell, hogy képviselje, megvédi ezeket az intézkedéseket – jegyezte meg Gulyás Gergely.
Mint mondta, a kormány ma döntött arról is, hogy marad a kamatstop, ami június 30-ával járt volna le és 286 ezer hitelszerződést érint. A határidőt a kormány újabb fél évvel meghosszabbította.