Görög válogatott átlót igazolt a BRSE

2022. július 15. 10:30 | behir.hu

A 29 éves Maria Oikonomidou az olasz Albese együttesétől érkezik az ötszörös bajnokhoz – jelentette be a csabai klub közösségi oldalán.

A görög feladóátló Marta Drpával az Extraliga egyik legerősebb duóját alkothatja ezen a poszton. Az előző kiírásban szerb légiósnak egyedül kellett ellátnia a feladatot, ezért prioritás volt a klubvezetés számára, hogy tehermentesítsük, hiszen a csapat négy sorozatban is rajthoz áll.

A 29 éves, 184 centiméter magas, görög válogatott Maria Oikonomidou jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, az előző években Olaszországban, valamint Izraelben röplabdázott, korábban pedig olyan görög sztárcsapatokat erősített, mint a Panathinaikosz vagy az AEK Athén.

 

További programok »

Sport

Nyolc napon belül a harmadik mérkőzését is megnyerte a Csaba

A Békéscsabai Előre NKSE az ötödik fordulóból előrehozott mérkőzésen fogadta hazai pályán a Borsod együttesét az NB I/B női kézilabda bajnokságban szombaton. Marosán György együttese végig vezette és irányította a mérkőzést, a győzelem nem forgott veszélyben, végül kilenc góllal, 34-25-re múlta felül ellenfelét és ezzel továbbra is száz százalékos mérleggel áll a tabella első helyén.
2026. szeptember 26. 20:17
FEL