Az a csapat győz, amelyik a legtöbb halat fogja, ez pedig nem a szerencsén múlik, hanem a jól kidolgozott tecnikán, etetésen és a gyors bedobásokon.
– Csak és kizárólag bojlis botokkal lehet horgászni a versenyen. Az etetésre is határozott szabályok vonatkoznak, hiszen reggel hét és este hét között lehet nehézetetést végezni. Ez spomb-olást (spomb: rakéta formájú etető eszköz, amelyet horgászbottal lehet pontos helyre dobni, azaz oda, ahol a csali van - a szerk.) és gombócos etetést jelent. Éjszaka csak dobócsöves etetés van. Tehát napközben nehézetetés, éjszaka pedig csendes horgászat zajlik. Napközben a zig-rig (vízközti horgászat pop-up, azaz lebegő/lebegtetett csalival) technikával horgászunk, éjszaka pedig a bag-es technikát alkalmazzuk, tehát oldódó tasakba helyezzük a csalit és az etetőanyagot – fejtette ki Szabó Zsolt, a By Csikánó Carp Team tagja, illetve a KHESZ versenybizottsági tagja.

A horgász kiemelte, hogy csapatonként 2-3 fő nevezhet. Mint mondta, nagyon jó a hangulat a tavon és jó a kapcsolat a csapatok között.
Szabó Zsolt arról is beszélt, hogy vélhetően a rapszódikus időjárás miatt gyengébb a fogás a tavalyi évhez képest. Pénteken, azaz a verseny első teljes napján délelőtt 40 kg-nál tartottak, tavaly a teljes verseny 424 kilóval nyerték a versenyt. Egyelőre mindenki abban bízik, hogy beáll az időjárás és elindulnak a halak.

Egy másik csapat tagja elmondta, hogy a verseny a tó azon oldalán zajlik, ahol kevésbé tartózkodnak a nagyobb pontyok.
– A méretesebbeket nehezebb lesz így elcsípni. A csütörtöki vihar után szintén nehezebb lett a helyzetünk, tolódott is a verseny, illetve a felkészülési és táborállítási időnk is egy órával, tehát belecsúsztunk az éjszakába. Megpróbálunk mindent, napközben vízközti pecával próbálkozunk, eredményesebben, mint a tegnapi fenékpecánál – fogalmazott Petruzsán Sándor, a Bait Maker Team tagja.
A horgászat technikásabb oldala az, ami egy ehhez hasonló versenyen megmutatkozik. Egy-egy versenyző sokszor az alvást is hanyagolja, a gubancok elhárítása, a szákolás és a csalikészítés is csapatmunka ilyenkor. A verseny vasárnap ér majd véget.