A rovatban olvashatunk a csabai agrártáj változásáról, ezzel jobban megértve a jelen tájalakító folyamatainak hatását a csabai lakosságra.
A 19. század közepén a konzervatív gazdagparasztságot az egyre csökkenő súlyú nagybirtok, az árutermelésben gyenge kisparasztság és az olcsó munkaerő egyaránt az extenzív gazdálkodás fenntartására ösztönözte. A századforduló időszakában a gazdagparasztság felvásárolta az összes csabai nagybirtokot, amivel tovább növelte gazdasági súlyát, s egyben nagymértékben csökkentette a földmunkástömegek addig is szerény munkalehetőségét, ami agrárszocialista megmozdulások kirobbanásához vezetett.
Néhány év alatt szántófölddé alakult a határ nagy része a legelő, valamint a rét és a mocsár rovására. Az 1870-es évek közepére alakult ki az a művelésági megoszlás, ami lényegében egészen a felszabadulás utánig megmaradt.
A mezőgazdaság szerkezeti megmerevedésében az játszott szerepet, hogy a kitűnő minőségű búzáért országosan a legmagasabb árat fizették, s nem ösztönzött korszerűsítésre, más növények termelésére. A 19. század második felétől lendült fel a kukoricatermesztéshez kapcsolódó sertéstartás, megteremtve a nemzetközileg is ismertté váló csabai kolbász alapanyagát. A békéscsabai földtulajdonviszonyok a 19. század második felében kedvezőnek mondhatók, mivel a határ közel 70%-át paraszti birtokok foglalták el, és a település életének alakításában fontos szerepet töltöttek be tulajdonosaik. Ugyanakkor egyfajta agrár-túlnépesedés is megjelent, vagyis a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerőt az ipar csak részben tudta alkalmazni. A dualizmus éveiben nemzetközileg is elismert növénynemesítők (Stark Adolf, Mokry Sámuel) szereztek hírnevet Csabának.
Az I. világháború után a közeli nagyvárosok (Arad, Temesvár) elvesztése és Szeged határvárossá válása egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy Békéscsaba gazdasági vonzását Békés megyén túl a Körösök-vidékére és a Körös-Maros köze nagyobb részére is kiterjessze. A város forgalmi-közlekedési csomópont szerepe a húszas évektől még inkább megerősödött.
A kisebb területtel rendelkező, szegényebb tanyatulajdonosok végérvényesen kiszakadtak a határba a városi zárt közösségből. A tanyák szórványokká váltak, elsősorban az újonnan parcellázott területeken, vagyis a város északkeleti, keleti és délkeleti részén. A legtávolabbi nyugati és déli részeken fekvő tanyák tartották a leglazább kapcsolatot a zárt településsel. Itt élt a legtöbb cseléd, itt volt a legtöbb nagygazda tanya (Szentmiklós, Soprony, Telekgerendás, Gerendás). E területek önállósulásra való törekvése a századfordulótól megindult.
(Forrás: Duray B. 2016: Mezőgazdaság, földhasználat Csabán In: Ambrus Z. (szerk.): A csabai: táj, ember, munka, szokás, kolbász, fesztivál.)
Duray Balázs
