Gészis csapat nyerte az „Innovációs díj 2021”-et

2022. május 4. 11:33 | Vári Bianka

Innovációs pályázatot hirdetett a Békés Megye Műszaki Haladásáért Alap Alapítvány. Az „Innovációs Díj 2021” sikeres pályázatait kedden értékelte a szakmai zsűri, majd kiosztották az értük járó díjakat.

A pályázaton középiskolások vehettek részt, valamilyen innovatív ötlet kidolgozásával. Főként a reál tantárgyak, a műszaki megoldások kerültek fókuszba, de olyan is volt, aki természettudományos témát dolgozott fel. Az eseményen Gólya Pál kuratóriumi elnök mondott köszöntőt, és a fiatalok megújulásra való hajlandóságát dicsérte.

– Vannak, akik hajlamosabbak a megújulásra. A tanároknak pedig célszerű észrevenni azokat a diákokat, akik kiemelkedő képességgel rendelkeznek. Felismerni, milyen irányban érdeklődnek. Emellett szeretnének-e valamit megváltoztatni, van-e ötletük, akár szervezésre, akár műszaki dolgokra. Őket szeretnénk egy kicsit inspirálni – fogalmazott az elnök.

fotó: Vári Bianka (behir.hu)

Gólya Pál, kuratóriumi elnök köszönti a diákokat és a felkészítő tanárokat / Fotó: Vári Bianka (behir.hu)

Ezt követően a zsűri elnöke röviden értékelte a pályamunkákat. A Békéscsabai Szakképzési Centrum négy tagiskolájából érkeztek munkák a kiírásra. Dr. Kincses László elmondta: a pályázat egyértelmű célja a műszaki előrehaladás. A bíráló bizottság az értékelés során több szempontot figyelembe vett.

– Az innováció volt nagyon fontos szempont; a másik, hogy a témáról írjanak; a harmadik, hogy alapos elemzést végezzenek, a negyedik, hogy mutassanak kiutat, perspektívát az általuk megfogalmazott anyag továbbfejlesztésére – mondta a bíráló bizottság elnöke.

Kincses István, a BSZC Nemes Tihamér Technikum 12. osztályos tanulója két társával együtt egy olyan pályamunkát adott be, amellyel egy országos versenyen már megmérettették magukat, és harmadik helyezést értek el, ezen a versenyen azonban  győzelmet. A pályázó elmondta, miért számít innovációnak a munkájuk.

– A digitális oktatás megmutatta, hogy a covid járvány képes szétszakítani családokat. Ezért meg kell oldanunk valamilyen formában a kapcsolattartást digitálisan, amikor nem tudunk közösségekben összejönni. Ez alapján csináltunk egy platformot, ami működik, és tudunk játszani számítógépen és kapcsolatot tartani egymással – mondta a győztes csapat tagja.

A koronavírus-járvány időszakában a pályázat ideje is későbbre tolódott, ezért most nyílt lehetőség a díjátadóra.

fotó: Vári Bianka (behir.hu)

A Nemes Tihamér Technikum csapata átvette az első helyért járó okleveleket és díjat / fotó: Vári Bianka (behir.hu)

Díjazottak:

I. helyezett: Kincses István, Mucha István, Paróczai Olivér - BSZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium

II. helyezett: Magyar Balázs - BSZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium

III. helyezett: Gyebrovszki Orsi - Békéscsabai Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium

különdíj: Mittnacht Balázs - Békéscsabai Kemény Gábor Technikum és Kollégium

Galéria

További programok »

FEL