Futva vitték az adományokat

2017. november 27. 07:20 | Zsíros András

Ajándékokkal megrakodva látogatott el Andor Bohóc és Csíkos Dániel futónagykövet az Orosházi SOS Gyermekfalu lakóihoz. Heteken át, egészen szombat reggelig gyűjtötték az adományokat, amikor Gyuláról futva, illetve kerékpáron indultak el a mintegy 60 kilométeres távra. A jótékony, és egyben figyelemfelhívó akcióhoz többen is csatlakoztak.

Ajándékokkal érkeztek reggel a távra vállalkozók. Játékokkal és édességekkel telt meg a teherautó. A felajánlók között voltak újdonsült adakozók is, és olyanok, akik már tavaly is részt vettek a figyelemfelhívó akcióban.

Az egyik kezdeményező, Andor Bohóc, azaz Hurguly-Szabó György elmondta, azt szeretnék elérni, hogy empatikusabbak, segítőkészebbek legyenek nem csak a felnőttek, de akár már a gyerekek is. Ikonikus velocipédjére pattanva így hát idén is azt hirdette: adni jó!

A másik szervező, Csíkos Dániel futónagykövet bizakodó az idén másodszorra elindított adománygyűjtés sikerét látva. Tavalyhoz képest több ajándék gyűlt össze. Reményei szerint jövőre akár már két autót is megtölthetnek majd mindazzal, aminek örülhetnek majd a gyerekek.

A lelkes csapat Békéscsabán és Csorváson keresztül egészen az Orosházi SOS Gyermekfaluig futott, illetve tekert, útközben pedig többen is csatlakoztak hozzájuk, akik a testmozgáson keresztül is megtapasztalhatták az ajándékozás örömét.

 

 

További programok »

FEL