Futsal: Fordulatos mérkőzésen tört meg a Gyulai Amazonok győzelmi sorozata

2023. február 12. 14:00 | Papp Ádám Sándor

Szombaton este hazai környezetben fogadta a női futsal NB II Keleti Csoportjának 8. fordulójában a Gyulai Amazonok a jászberényi Tehetség SE gárdáját. Az összecsapáson többször is vezetett a házigazda, de végül a vendégek fordítani tudtak és 4:3-ra diadalmaskodtak.

Az összecsapást megelőzően 6 mérkőzésből 6 győzelemmel, hibátlan mérleggel vezette az osztályt a Gyulai Amazonok, Molnár Zoltánné együttese szerezte a legtöbb gólt és ők kapták a legkevesebb találatot is a másodosztály keleti csoportjában.

Villámrajtot vett a házigazda, amely húsz másodperc elteltével, első helyzetét már gólra is váltotta. Nem kellett sokat várni az újabb találatokra, a Jászberény az ötödik és hatodik percben kétszer is megzörgette a gyulaiak hálóját, így átvették a vezetést. A hazai csapat próbálta ismét feltörni a vendégek védelmét, amely tíz perccel később sikerült is, így 2:2 volt már az állás. Két minutummal később ismét a végletekig kidolgozott ziccerből talált be a Gyula, amely másodszor is megszerezte a vezetést a mérkőzésen. 

A fordulást követően azonban már csak a Tehetség SE játékosainak termett babér, a 33. percben és a 35. percben szerzett két vendég gól végleg megtörte a Gyulai Amazonokat. A 3. helyezett Jászberény végül 4:3-as sikert aratott a listavezető otthonában. 

Galéria

További programok »

Gyula

Jubileumi kutyaparádé Gyulán: A legügyesebb kutyák versenyeztek a Medivid Kupán

Több mint százhúsz gazda és közel százhetven kutya gyűlt össze a hétvégén Gyulán, a Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnokban, hogy számot adjanak tudásukról és tanúbizonyságot tegyenek az ember-állat közötti mély bizalomról. A jubileumi, 30. Medivid Agility Megmérettetés idén is nemzetközi mezőnyt és látványos futamokat hozott a fürdővárosba, ahol a profik mellett a para-agility versenyzők is bizonyíthattak.
2026. április 26. 15:21
FEL