Futsal: Brazilokat is vertek az Amazonok - videóval

2017. június 26. 15:13 | Kovács Dávid

Már az első osztályú küzdelmekre készülnek a Gyulai Amazonok. A kispályás teremfutball, azaz a futsal Békés megyei legjobbjai kiharcolták a feljutást az élvonalba. A fürdővárosiak egy sikeres nemzetközi tornával tettek pontot az idény végére.

A hazai csapat a másodosztályú küzdelmek alapszakaszát még a második helyen zárta a Keleti csoportban, de a rájátszásban veretlen maradt, majd az osztályozón az NB I-es Debreceni Egyetem AC ellen harcolták ki a feljutást.

– Nagyon örülünk neki, hogy így sikerült teljesítenünk ebben az idényben. Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy ilyen teljesítményt érjünk el. Büszke vagyok a csapatra, mert kőkeményen küzdöttünk minden meccsen és kihoztuk magunkból a legjobbat – hangsúlyozta Papp Laura, a gyulaiak egyik kulcsjátékosa.

A gyulai együttes egy négy csapatos nemzetközi tornát szervezett. A Hajdúböszörményi TE egy vegyes csapattal, NB I-es és NB II-es játékosokkal érkezett a fürdővárosba. A délvidéki válogatott mellett pedig egy brazil régiós bajnokcsapat, a Nova Gerecao lépett pályára.

 

 

– Nagyon jó állapotban vannak a lányok. Boldogok vagyunk, hogy itt lehetünk Gyulán, a csapat nagyon jól érzi magát – árulta el a dél-amerikai gárda játékosa, Patricia Hellen Joveli.

A klub már hosszú évek óta meghatározó tagja a hazai női labdarúgásnak. A csapat most jutott el arra a szintre, hogy az élvonalban is megállhatja a helyét.

– Komoly eredményekkel zártunk minden évet és most már olyan előrelépéssel bírtunk, amivel bátran állítom: felkészült a csapat arra, hogy az NB I-ben is megmérje magát. Nagyon komoly szezon végén vagyunk, nagyon erős meccseket játszottunk, főleg a rájátszásban – fogalmazott Molnár Zoltánné vezetőedző.

A Gyulai Amazonok a bajnoki szezonhoz hasonlóan ezen a tornán is sikeresek voltak, 100 százalékos teljesítménnyel az élen végeztek. A hajdúságiakat 3-1-re, a brazil riválist 2-0-ra, míg a délvidékieket 3-0-ra győzték le.

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL