Elkészült a futófolyosó a CsabaParkban

2020. február 21. 16:44 | D. Nagy Bence

Több ütemben újul meg idén a CsabaPark. Pénteken Herczeg Tamás országgyűlési képviselő mutatta be a parkot átszelő futófolyosót, amely korszerű borításával a mozogni vágyók kényelmét szolgálja.

Jó ütemben haladnak a CsabaParkot érintő fejlesztések. A park futófolyosóját a csabai futók már most is használják.

– Divat futni, divat mozogni, ez a futófolyosó pedig egy kiválóan alkalmas terep lesz arra, hogy a csabaiak mozoghassanak és kikapcsolódhassanak. A biztonságos futáshoz a folyosó teljes hossza mentén kialakított közvilágítás járul majd hozzá – mondta el Herczeg Tamás. Az országgyűlési képviselő hozzátette, hogy a város ugyan rendelkezik más, gumiborítású pályákkal, de a parkerdőt átszelő folyosó lesz az eddigi leghosszabb futóknak szánt szakasz.

 

 

A helyszínen Kozma János, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója a futófolyosó és a készülő fejlesztések technikai paramétereiről beszélt.

– A közel 4 kilométeres szakasz először egy laza betonalapot, majd rekortánborítást kapott. A ruganyos felület, szemben a betonnal vagy az aszfalttal, kíméli a futók lábát – emelte ki a vezérigazgató. Hozzátette: március végén nemcsak a futófolyosót adják át, hanem egy játszóteret, két fitneszpályát, a park dombjához kapcsolódó négy csúszdát, valamint a Körte sort a Degré utcával összekötőutat is.

Kozma János beszámolt arról is, hogy a beruházások következő szakaszában folytatódik a domb fejlesztése. A 2020 májusában induló ütem során a korábbi szánkódombon egy kilátó is megépül, ahonnan a legbátrabbak kötélpályán ereszkedhetnek le a bormúzeum melletti tó túloldalára. A tervek között szerepel egy canopy-pálya, vagyis a fák lombkoronái között húzódó gyalogos ösvény kivitelezése, valamint a park korábban elkészült részei, így a játszótér, valamint a húsüzem épülete is bővül a kornak megfelelően.

 

Galéria

További programok »

FEL