Fuss, Czapp, fuss!

2016. május 13. 14:57 | Laczkó Viktória

500 kilométeres távot teljesít futva Czapp József mikepércsi református lelkész. Az akcióval egyrészt a reformáció 500. évfordulójára hívja fel a figyelmet, valamint egy templom számára gyűjt adományokat.

Czapp József Tiszaszalkáról indult útnak április 29-én, ahonnan Beregdaróc, majd Tarpa és Szatmárcseke következett. Már az első napon akadt olyan, aki csatlakozott hozzá, ő egészen Szatmárcsekéig futott Józseffel. A második nap anarcsi állomásán már egy kisebb tömeg várta Józsefet. A délutáni távra többen is futva kísértek el, de voltak olyanok is, akik biciklivel követték a futókat.

Czapp József meghatározott céllal indult útjára április 29-én Tiszaszalkáról. A futás egyik célja, hogy szeretne változást vinni az emberek életébe, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy szükséges van egy újabb reformációra. József 500 érvet szeretne összegyűjteni a követői segítségével, amiket az emberek az 500 érv értünk című Facebook oldalon tudnak megosztani. A mozgalom másik, jótékony célja Nagygalambfalva, Kányádi Sándor szülőfalujának a megsegítése. József a futásával adományokat is szeretne gyűjteni a település javára, amiket a 11738008-21108598 –es elkülönített bankszámlára várnak. Nagygalambfalva közössége egy külön képet is küldött József számára, hogy megköszönjék a segítségét, valamint a május 15-i befutóra egy eredeti székelykaput fognak felállítani a mikepércsi parókia bejáratánál.

A futás sikere mellett, a két kitűzött cél elérése is szépen halad. Érkezenek az adományok Nagygalambfalva javára, és érveket is kezdnek megfogalmazni a követők az esemény Facebook oldalán. Az 500 érv értünk  mozgalom majd május 15-én ér véget Mikepércsen a parókia udvarán tartandó Pünkösdi Sokadalom nevű rendezvénnyel, ahova mindenkit szeretettel várnak. A fellépők között lesz a Kaláka együttes, és a Póka Egon Experience, de a gyerekek számára lesz interaktív bábjáték is. A rendezvény bevételét Nagygalambfalva javára fordítják majd.

FEL