A maga is enyhén sport-, erősen nikotin- és ki tudja mennyire csokifüggő toxikológus keresetlen őszinteséggel beszélt arról, miért olyan nehéz ellenállni a kísértésnek, milyen hatással van a járványhelyzet hétköznapi függőségeinkre és arról is, milyen eszközökkel mérhetjük le saját addikcióink komolyságát. A nehezen zanzásítható este néhány fontos gondolatát szedtük csokorba.
Rosszkedvünk tavasza
Zacher Gábor szerint – ahogy szinte az élet minden területére – a függőségeinkre is nagyon erős hatással volt a járványhelyzet. Az ezzel kapcsolatos kommunikációból sokszor kimaradt egy nagyon fontos dolog: az, hogy hogyan hat a kialakult helyzet a pszichénkre. A toxikológus szerint a vírus, és mindaz, ami vele jár, nagyon komoly stresszforrás, mely mindannyiunkra hat. Nemcsak a betegségtől való félelem, de az egzisztenciális aggodalmak, a korlátozottság érzése és szeretteink féltése is nyomaszt sokunkat, mindez összegyűlve pedig szorongást, a szorongás rossz hangulatot, akár alvászavart, sőt depressziót is okozhat. Ezt tetézi, hogy a járványhelyzetben, különösen a tavaszi bezárkózás idején, azoknak is alig volt lehetőségük segítséghez jutni, akik már eleve küzdöttek valamilyen pszichés vagy mentális problémával, hiszen sokáig ők is csak telefonon tudtak konzultálni az orvosukkal. Mindezek eredményeképp itthon az első fél évben mintegy 10 százalékkal bővült a különböző szorongásoldók és körülbelül négy százalékkal a hangulatjavítók forgalma.
A forgalomnövekedés önmagában aggasztó, de még ijesztőbb, ha azt is hozzátesszük, hogy a szakember szerint a tavaszihoz hasonló, erősen katalizáló helyzetben akár 6-8 hét is elég lehet ahhoz, hogy fokozatos dózisemeléssel „egészen korrekt” gyógyszerfüggőség alakulhasson ki az érintetteknél. Visszajönni már erről a pontról is pokoli nehéz, tette hozzá.
Tényleg ennyire könnyen függővé lehet válni?
A rövid válasz az, hogy igen. A szakértői felelet pedig a különböző kémiai anyagok addikciós potenciáljáról szól, vagyis arról, hogy melyik típusnál mekkora a hozzászokás valószínűsége. A legnagyobb ilyen potenciállal a morfium-heroin „kategóriájú” anyagok rendelkeznek, de a soron következő kokain után nagyon hamar ott az alkohol és a cigaretta, ráadásul utóbbiak teljesen legálisan hozzáférhető szerek.
Zacher szerint így nem véletlenül vagyunk a mintegy 800.000 alkoholbeteg és a több mint kétmillió dohányos országa, mindemellett pedig havi több százezer hangulatjavító tablettán rágjuk át magunkat úgy, hogy ezekben az óriási számokban a feketepiac adatai nincsenek is benne. Nagy mennyiségben rendelkezésre álló addiktív anyag megspékelve pár hetes elzártsággal, vagy immár fél évnél is tovább húzódó stresszes időszakkal, és tényleg nem nagy dolog belecsúszni egy függő helyzetbe, mondja.
Apu alkoholbeteg? Igen, apu alkoholbeteg.
A beszélgetés egyik központi eleme az volt, hogy milyen tényezők játszhatnak szerepet (függetlenül attól, hogy épp vírusos vagy vírusmentes időszakot élünk-e) a különböző függőségek kialakulásában. Zacher Gábor szerint genetikai tényezők és külső hatások mintegy 50-50 százalékban ludasak, de utóbbiak is elsősorban a családban keresendők. Mint mondta, ha egy gyerek az látja, hogy valamelyik szülője életének szerves része az alkohol, az akkor is komoly hatást gyakorolhat felnőttkori alkoholfogyasztására, ha az érintett szülő életvitele látszólag nem adna erre okot. „Ha apu minden este megiszik három-négy sört, attól jellemzően semmi baja nincs, amiatt reggel nincsenek elvonási tünetei és rendben el tudja végezni a munkáját. Akkor apu alkoholbeteg? Igen, apu alkoholbeteg” – fogalmaz egészen közérthetően a toxikológus.
A családi minta szerepét emelte ki a dohányzás esetében is, itt is konkrét példát hozva. Ha egy gyerek azt látja, hogy szülei nézeteltérése után (és nem kell, hogy ölre menő vitáról legyen szó) mindketten elszívnak egy szál terápiás célú cigarettát, nagyon könnyen gondolhatja, hogy a problémáknak ez egy teljesen jó kezelési módja.
Újfajta függőségeink
A toxikológus új keletű függőségeinkről is beszélt, megemlítve mellettük egy sor más olyan jelenséget, amelyek nem függőségként, inkább viselkedési zavarként kapcsolódtak a témához. A snapchat-diszmorfia (testképzavar, melyben az illető énideálja a különböző alkalmazások által agyonszűrt profilkép lesz), a sharentig (a gyerekneveléssel kapcsolatos örömök, gondok, történések kényszeres megosztása) sajnos egész békésen megfér a lájkfüggőséggel, a játékfüggőséggel vagy a sorozatfüggéssel, vagy az olyan, a társadalom által jobban támogatott addikciókkal, mint a fitneszfüggőség vagy az egészségestáplálkozás-addikció.
A szakértő ugyanakkor hozzátette, hogy az online térben kialakuló függőségekből még van visszaút, mert ezek még nem alakították át annyira a pszichénket, hogy ne lehetne őket kordában tartani. A gyerekek online tevékenységével kapcsolatban is a korlátokat emelte ki: szerinte a tiltás nem, a határozott határkijelölés nagyon is jó útja lehet a probléma kezelésének. Ha napi egy órát engedélyezünk, 60 perc után nincs még egy „csak ezt még befejezem”. Holnap lehet megint nyomkodni.
A második út sokkal rövidebb
A függőségek kapcsán Zacher arról is beszélt, hogy a dependencia skarlát betűként örökre ott marad azon, akinek valaha is meggyűlt a baja itallal, droggal cigarettával vagy bármivel. Aki dohányos volt, az is marad, még ha évtizedhosszan is absztinens időszakát éli, és a piás is maximum annyit mondhat el (és lehet erre persze nagyon büszke), hogy egy napja, egy éve vagy egy évtizede nem iszik. Mint mondta, a korábbi függők számára nincs visszaút az óvatos duhajkodáshoz vagy a kocadohányzáshoz. Annál is inkább, mert a korábban kiépült függőség (ami egy nem a mostanihoz hasonló katalizált helyzetben akár évek alatt alakult csak ki) újbóli ivással, cigizéssel néhány nap alatt a korábbi szintre hozható vissza. A visszaút ebből a szempontból sajnos sokkal zökkenőmentesebb és gyorsabb, ezért nem érdemes szilveszterkor se meginni azt az egy pohár pezsgőt. Túl sok a vesztenivaló.
Honnan tudhatom, hogy függő vagyok-e?
Kínzó kérdés, ami sok alkalmi iszogatóban felmerül. Zacher szerint a száraz november és az ehhez hasonló akciók éppen ennek eldöntésére jók. Míg egy alkoholbetegnek semmiképp nem javasolná, hogy egy ilyen akcióba orvosi felügyelet nélkül belevágjon, a szociális ivóknak ez remek lehetőség arra, hogy ebben az egy hónapban megfigyeljék magukat. Ha az egy hónap végén különösebb megrázkódtatás nélkül tudnak kiszállni, vagyis nem hiányzott az ital, akkor megnyugodhatnak. Ha viszont már másodikán, harmadikán ott kezd motozni a vágy, akkor érdemes elgondolkodni az alkoholhoz fűződő viszonyunkon és figyelmeztetni magunkat a keretekre.
A keretek kijelölése egyébként is a beszélgetés másik fontos eleme volt. Zacher szerint annak, hogy az alkoholfogyasztással vagy más, akár szenvedélybetegséggé is válható szokással kapcsolatban egészséges viszonyt alakítsunk ki, az kell, hogy már kicsi kortól tanítsuk meg a gyerekeinket a keretek kijelölésére. Hogy ne legyen természetes, hogy a harmadik vagy negyedik sör is lecsúszik a meccs mellé, vagy ne legyen alapértelmezett, hogy minden este szisszen a sör vagy spriccel a szóda a fröccsbe. Így egészen élhető viszonyt lehet kialakítani ezekkel a nagy dózisban káros, mértékkel élvezve – valljuk be – kellemes hatású szerekkel is.
Forrás: divany.hu
