A pénzügyi biztonság vagy tudatosság fontos fogalom, amely alapvetően arról szól, hogy értsük, pénzügyeinkre mi és hogyan hat – vallja a hétfői előadó. Dr. Sebestyén Géza, a MCC Gazdaságpolitikai Műhely, Közgazdasági Iskola műhelyvezetője szerint épp úgy, ahogy kell a KRESZ vizsga ahhoz, hogy a forgalomban közlekedhessünk, az is fontos, hogy tudjuk, melyik pedál hogyan hat az autó működésére. Ez a pénzügyek világában is így van – fogalmazott.
A szakértő kifejtette, hogyha az embernek a pénzügyekben van rutinja, akkor sokkal nagyobb eséllyel tud sikeresen közlekedni a pénzügyek világában, és kevesebb eséllyel karambolozik.
– A pénzügyek világában nagyon fontos a megtakarítás. Nemcsak azért, mert a megtakarítások dolgozhatnak passzív jövedelemként, például állampapír formájában, hanem azért is, mert az ember bármennyi pénzt el tud költeni, azaz a kiadásoknak nehéz gátat szabni. A megtakarítással azonban az ember kitűz magának egy célt, amit érdemes már a hónap elején félretenni, ez pedig arra kényszeríti az embert, hogy arra költse pénzét, ami valóban fontos – fejtette ki a pénzügyi szakértő.
Mittag Mónika képviselet-vezető elmondta, évről évre tartanak Szülők akadémiája továbbképzéseket és előadásokat, ennek részeként érkezett dr. Sebestyén Géza is Békéscsabára. A képviselet-vezető hozzátette, hogy a mai világban a pénzügyi tudatosság az egyik legfontosabb téma, ezért kiemelt jelentősége volt a hétfői előadásnak.