Közel 50 végzős diák vette át diplomáját a gazdasági karon Békéscsabán

2023. június 30. 18:34 | Csiffáry Zsuzsanna

Péntek délután ünnepélyes keretek között vehették át a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának végzős tanulói diplomáikat Békéscsabán, az intézmény nagyelőadó termében. Az eseményen számos elismerő beszéd és köszöntő után a végzősök átvehették okleveleiket.

Az eseményen dr. Janka Ferenc főiskolai tanár mondta el biztató és ösztönző megnyitó beszédét. Ezt követően Hajtmann Ildikó zenetanár varázsolta el produkciójával a megjelenteket.

Fotó: Behir.hu/Csiffáry Zsuzsanna

Dr. Árpási Zoltán, a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának dékánja kiemelte, hogy a közgazdász szakma egy biztos pont a végzősök, illetve az ezen a területen dolgozók számára, mert egy fontos diszciplínáról van szó. 

– Nagyon izgalmas ez a rendezvény minden résztvevő számára. Mint oktatók, ilyenkor látjuk a karvezetésünk, munkánk beteljesülését, hogy jó az amit csinálunk. Másrészt az a rengeteg fiatal is, akik levelezős képzést végeznek, átvehetik a diplomáikat. Fontos visszajelzés számunkra, hogy közel 50 diák kapta kézhez a mai napon a diplomáját – fogalmazott a dékán.

A pénteki napon felsőképzésben és alapképzésben kaptak diplomát a végzősök pénzügy számvitel, gazdálkodás menedzsment, műszaki menedzser szakon. 

Dr. Árpási Zoltán elmondta, sokan térnek vissza az intézménybe előadóként. 

– Vannak olyan kollégáink, akik 10 vagy akár 15 évvel ezelőtt tanultak nálunk, és visszajöttek az intézménybe óraadóként. A közelmúltban vettünk fel egy olyan munkatársat is, aki itt szerezte meg az alapszakos diplomáját, Budapesten mesterszakot végzett és visszakanyarodott a Gál Ferenc Egyetemre oktatóként – hangsúlyozta a dékán. 

Galéria

 

További programok »

FEL