Folytatódik a toborzás Békés megyében

2017. november 4. 07:08 | behir.hu

Rendezvényeken, középiskolákban és bevásárlóközpontban is találkozhatnak az érdeklődők a toborzást végző rendőrökkel.

Békés megye kilenc településén várják az elkövetkezendő két hétben a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság toborzó csoportjai a határvadász hivatás iránt érdeklődőket. Kunágotán, november 5-én működtetnek információs pontot. Ezután, november 6-a és 17-e között Gyomaendrődön, Békéscsabán, Szeghalmon, Békésen, Kétegyházán, Battonyán, Gyulán és Orosházán középiskolákban, pályaválasztás előtt álló diákoknak tartanak előadásokat.

Békéscsabán, a Csaba Centerben tovább működik a határvadász információs pont, ahol november 7-én, 9-én, 14-én és 15-én várják a hivatásos szolgálat iránt érdeklődőket.

Emellett Békéscsabán, a Csaba Parkban, a Békés Megyei Kormányhivatal Pályaválasztási Vásárán november 8-án és 9-én is kaphatnak információkat a végzős középiskolások a jelentkezés feltételeiről, valamint a képzésről.

Telefonon is lehet érdeklődni, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálata munkaidőben a 66/ 523-700-as telefonszámon érhető el. Ezen kívül Békés megyében valamennyi rendőrkapitányságon és határrendészeti kirendeltségen fogadják a jelentkezőket.  A rendőrség honlapján továbbra is megtalálható minden olyan információ, amely segítheti az érdeklődőket abban, hogy a jelentkezésről szóló döntésüket meghozzák.

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL