Folyamatosan fejlődik Sarkad – Ezúttal a városi piac újul meg

2020. február 18. 07:32 | Hidvégi Dávid

Uniós forrásból újul meg a sarkadi piac teljes egésze – a területen korábban nem volt árusító csarnok és parkoló sem. A tervek szerint a beruházás a termelők és a vásárlók életét is megkönnyíti. A piac nem csak a csütörtöki és vasárnapi piac napok, hanem a majális és kisebb koncertek helyszínéül is szolgálhat majd.

Összesen három pályázat részeként újul meg a sarkadi piac teljes területe – tájékoztatott a város polgármestere. Dr. Mokán István elmondta: a beruházások egy része már folyamatban van, míg a további projektek a közbeszerzési eljárás lefolytatása után kezdődhetnek el. A városvezető hangsúlyozta, hogy a vásártér infrastruktúrája jelentősen korszerűbbé válik, hozzájárulva ezzel a helyi termelők áruinak piacra jutásához, az építkezések ráadásul munkalehetőséget biztosítanak a helyi vállalkozóknak és az általuk foglalkoztatott dolgozóknak.

 

 

Az „Ökológia fejlesztések a környezettudatosság jegyében Sarkadon” című projekt részeként már folyamatban van egy vásárcsarnok építése a városi piac területén. Az új épület nagyobb teret és lehetőséget biztosít a helyi kistermelők számára, illetve hozzájárul a helyi kiskereskedelem fellendítéséhez.

A „Piac revitalizáció Sarkadon” elnevezésű program célja a helyi termelők áruinak piacra jutásának támogatása, melynek érdekében egy kétszintes piacfelügyeleti épület létesül a városi piac területén. A földszinten különnemű, nyilvános és akadálymentes illemhely, illetve pelenkázó, továbbá egy felügyeleti helyiség kap helyet, az emeleten pedig irodai részt, teakonyhát és gépészeti teret alakítanak ki.

 

 

A terület parkolót is kap, hiszen korábban csak egy nagyobb betonfelület, illetve a piac melletti bevásárlóközpont parkolója állt a vásárlók rendelkezésére. A projekt részeként harminc gépjármű megállóhelyet alakítanak ki. A környezettudatosság jegyében egy elektromos autótöltőt is kiépítenek.

A meglévő, ám a jövőben felújított árusító egységek mögött egy hatvan négyzetméter alapterületű hűtőház épül, fedett előválogató-raktár előtérrel. Az épületek üzemeltetéséhez az önkormányzat megújuló energia felhasználását tervezi, elektromos kiserőmű beépítésével.

 

A „Zöld Sarkad” című pályázatban a piacon meglévő árusító asztalokat újítanák fel, illetve lecserélnék a már elavult kerítést, amely helyére teljesen újat építenének.

A teljes beruházás 2021-re készülhet el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban felhasználható források segítségével.

További programok »

FEL