Sarkad város vezetőinek kiemelt célkitűzése a lakosságot szolgáló önkormányzati infrastruktúra folyamatos fejlesztése – hangzott el a rendezvényen. Ennek megfelelően miután megszerezték a Szent István téren, a római katolikus templom mögött található, sokáig üresen álló épület tulajdonjogát, annak új funkciót kerestek. A létesítményt pályázati források felhasználásával teljesen felújították, karöltve a kistérség több, mint 20 ezer lakosát ellátó Kistérségi Humán Szolgáltató Központtal. Az intézmény egy igen fontos szegmense, a Család- és Gyermekjóléti Központ vette birtokba a XXI. századi igényeket kielégítő, teljesen korszerűsített épületet.
Az ünnepségen elhangzott, hogy a helyi önkormányzat és a konzorciumi tag, Sarkad és környéke Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Humán Szolgáltató Központ a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz programjában benyújtott pályázat révén elnyert, közel 108 millió forint összegű, vissza nem térítendő, európai uniós támogatás segítségével újították fel az épületet. Az összegből a sarkadi Szent István tér 24/2. alatt található Család- és Gyermekjóléti Központ épületének infrastrukturális fejlesztése, felújítása, korszerűsítése, belső átalakítása, megújuló energiafelhasználás bővítése és projektarányos akadálymentesítése történt.
Az ünnepségen Molnár Sándor, a Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke elmondta: a TOP Plusz programnak köszönhetően a Békés vármegyébe érkező források 70 százalékát kötötték le eddig, viszont a sarkadi járás esetében ez az arány 90 százalék. Ez azt jelzi, hogy egyetértés van a járás települései között, béke és nyugalom uralkodik Sarkadon. A tervek szerint nyár végén, ősz elején újabb pályázati felhívások jelennek meg, amelyeken részt vehetnek a települések. Az elnök hangsúlyozta, van jövő, vannak lehetőségek Sarkadon és térségben is. Példaként hozta, hogy az M44-es Békéscsaba és az országhatár közé tervezett szakasza Sarkad mellett megy majd el, ez pedig egy kiaknázatlan térség a Debrecen–Kecskemét–Szeged–Arad–Nagyvárad gazdasági ötszög közepén.
Az ünnepségen Mokán István polgármester kiemelte, hogy családban gondolkodnak, ami Sarkad esetében közel 10 ezer, a sarkadi kistérség vonatkozásában pedig több, mint 20 ezer lakost jelent. A városvezető kitért az épület történetére is, mert abban egykor a munkaügyi központ működött, majd annak tulajdonjogát az állammal való partnerség jegyében megszerezte az önkormányzat és sikerült megfelelő funkciót találni az épületnek, hogy abban a leginkább rászorultakat, a leginkább kiszolgáltatottakat segíthessék. A polgármester aláhúzta, a sarkadi kistérség – járás települései példaértékűen együttműködnek, így a TOP Plusz keretében sikerült a 108 millió forintos támogatást megszerezni a fejlesztésre. A beruházás nemcsak Sarkad, hanem a sarkadi kistérség – járás mind a tizenegy települése számára fontos, hiszen a család- és gyermekjóléti központ mind a tizenegy településen lát el feladatokat.
Sás Ildikó intézményvezető elmondta: eddig helyhiánnyal küzdve dolgoztak a szakemberek az Árpád fejedelem téren. Mostantól viszont egy modern, igényesen kialakított épületben, komfortos környezetben végezhetik feladataikat a család- és gyermekjóléti központ szakemberei, akik hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyermekekkel és családtagjaikkal foglalkoznak Sarkad és a sarkadi kistérség településein.
A köszöntőket a nemzeti színű szalag átvágása, a megújult épület ünnepélyes átadása követte. A szalagot Molnár Sándor elnök, dr. Mokán István polgármester és Sás Ildikó intézményvezető vágták át. A létesítményt az átadás és bemutatás után birtokba vették annak új gazdái, a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ szakemberei.