Fölényes csabai győzelmek és több érem a 112. Országos Mezeifutó Bajnokságról

2020. október 26. 14:36 | behir

A Kopp Békéscsabai Atlétikai Club versenyzői kitűnően szerepeltek hétvégén, Kecskeméten. A csabaiak az egyesületi pontversenyben a 3. helyen végeztek.

A csabaiak számára jól kezdődött a szombati versenynap, hiszen az úgynevezett „Álomjövő” futamban az U13-as csapat a szépen csillogó ezüstérmet szerezte meg - kezdte a beszámolót Tóth Sándor ügyvezető, akinek többek között két versenyzője is országos bajnoki címet szerzett.

A serdülő leányok a 7. helyen végeztek a csapatversenyben, majd következett a csabai szempontból várva várt serdülő 14-15 évesek népes futama. Zahorán Milán nagy becsvággyal küzdött, végig irányította a 4500 m-es mezőnyt, sőt, az utolsó 2000 m-en bátor, kemény versenyzéssel, nagy fölénnyel nyert a jóval esélyesebb riválisok előtt. A csapat csak három ponttal szorult le a dobogó legfelső fokáról és ezüstérmes lett.

Nagy várakozás előzte meg az ifjúsági 6000 m-es fiú versenyt, a szakértők sok esélyest emlegettek, de senki sem gondolta, hogy a csabaiak tehetsége, Karsai Gábor - aki eddig még semmilyen távon nem volt országos bajnok - betartva minden edzői taktikát, az utolsó körben két kilométernél mintegy 150 méteres előnyt szerezve nyeri élete első bajnoki címét.

A junior fiúknál 8000 m-en Apáti Bence ezüstérmesként ért a célba, ez a felnőtt mezőnyben a 8. helyet jelentette.

Zahorán Petra a junior gyaloglóknál az 5000 m-es futamban a 4. pozícióban végzett. A verseny befejezéseként a szintén 5000 m-es távon a Novák Natália, Pavuk Tíra, Zahorán Adrienn hármas az utánpótlás csapatversenyben ezüstérmes, a felnőtt versenyben pedig bronzérmes helyezést ért el.

 

FEL