A programot először tavaly októberben rendezték meg, akkor a kék zónák témája került a középpontba, az idei áprilisi alkalom pedig a biohacking jegyében zajlott. A „Terítéken az egészség” című sorozatnak mindháromszor a Munkácsy Emlékház adott otthont.
– Úgy gondoltuk, hogy a városnak szüksége van egy olyan helyre, ahol a közösség tagjai rendszeresen találkozhatnak. A Munkácsy Emlékház erre kiváló, és a mai alkalommal különösen fontos témáról, az egészségmegőrzésről informálódhatnak a látogatók – mondta Laszkó Tímea, a kulturális intézmény szakmai vezetője.
A rendezvény főszervezője, Pap Péter, az aPetit Catering ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a prevenció ma elengedhetetlen, hiszen egyre kevesebb az egészségügyi szakember.
– Kiemelten fontosnak tartjuk a megfelelő életmód népszerűsítését, különösen a túlsúly megelőzésében. Harmadik alkalommal szerveztük meg a Terítéken az egészség című programot, mindig más, egészséggel kapcsolatos téma köré építve. Az előző eseményeken sok kérdés érkezett a gyermekek egészségével kapcsolatban, így most kifejezetten a legkisebbeket szólítjuk meg, nekik - és persze a szüleiknek - kínálunk programokat. Ugyanez a szemlélet jellemzi az ételeinket is, amelyek közül ezúttal főként grillezett fogásokat hoztunk. Magam is elkötelezett híve vagyok az egészséges életmódnak – fogalmazott.
A sorozat állandó eleme egy pódiumbeszélgetés, amely lehetőséget ad arra, hogy az érdeklődők első kézből, szakértőktől tájékozódjanak. Ezúttal a túlsúlyról esett szó, amelyet az Együtt DiabetEszesen Egyesület munkatársai jártak körül.
– A mai program célja, hogy rávilágítsunk: a túlsúly népbetegség, amely nemcsak a felnőtteket, hanem egyre nagyobb számban a gyermekeket is érinti. Jelenleg minden harmadik gyermek küzd ezzel a problémával. Ezért kulcsfontosságú, hogy a legkisebbek megkapják a szükséges segítséget a tudatos táplálkozás kialakításához, hogy egészséges felnőttekké válhassanak – emelte ki dr. Kolozsi Anita, az egyesület elnöke, gyermekgyógyász, endokrinológus, diabetológus főorvos, aki Nagy-Vincze Orsolya diabetológiai szakdietetikussal közösen vezette a beszélgetést.
A rendezvényen színes kísérőprogramokkal is várták a látogatókat: a gyerekek játékos formában, interaktív feladatokon keresztül ismerkedhettek meg az egészséges életmód alapjaival, például saját okos uzsonnásdobozukat állíthatták össze. A családokat kvízjáték is várta, és a kézműves termékek vására sem maradt el.