Fodor József: Nehezen indult, majd nagy lendületet vett a Gara

2021. október 6. 11:49 | Vári Bianka

Hétfőn vette kezdetét a 29. Csabai Garabonciás Napok. Az eseménysorozaton a város diákpolgármester-jelöltjei mérkőznek meg egymással, hogy eldőljön, ki képviselje a megye diákjait a következő egy évben. A 7.Tv Aktuális című napi magazinműsorában Fodor Józseffel, a Garabonciás Napok megálmodójával beszélgettünk.

–  A Csabai Garabonciás Napok a megyében a legtöbb diákot megmozgató megmozgató esemény. Tavaly a pandémia miatt sajnos nem sikerült megtartani, idén hogyan alakult a szervezés?

– Nehezen indult, éppen amiatt, hogy nem lehetett tudni, hogy meg lehet-e tartani vagy sem. A pandémiás helyzet okán nem egyedülálló módon, de elmaradt a tavalyi. Megpróbáltuk ez év tavaszán, de akkor még rosszabb volt a helyzet, így akkor sem lehetett megrendezni. Ez által sok diák lemaradt erről, aki már végzős volt, és az előző évben szeretett volna részt venni a stábokban, vagy a szervezésben, viszont olyanok is vannak, akik már két éve készülnek, és idén el tudtak indulni. Eleinte az az opció is fennállt, hogy most sem lehet megtartani az eseményt, ezért csak nagyon későn, a nyár közepén véglegesítettük az időpontot, úgyhogy a gyerekeknek is sokkal kevesebb idő állt rendelkezésükre ahhoz, hogy felkészüljenek a feladatokra.

– Idén milyen helyszíneket érint az eseménysorozat?

– A járványhelyzetnek megfelelő hatályos kormányrendeletet figyelembe véve kell megtartani a rendezvényeket. Ennek megfelelően nem rendezünk idén Garaboncityt, és alapvetően zárt helyszíni, ötszáz fő alatti rendezvényeket tartunk. Többnyire a Csabagyöngye Kulturális Központban, ahol minden esetben 500 fő alatt kell tartani a látogatók létszámát, mert ebben az esetben nem kell védettségi igazolványhoz kötni az eseményeket. A fáklyás felvonulás útvonala is rövidebb és széttagoltabb volt. A zenés-táncos rendezvény kategóriába tartozott a kampányindító beszéd, a megnyitó, illetőleg a 30Y koncert, amire a Szent István téren került sor. Ott viszont már különválasztottuk a védetteket és az oltatlanokat, tehát védettségi igazolványhoz volt kötve, hogy a színpad előtti, elkordonozott részre be lehessen lépni, a többiek pedig értelemszerűen kívül maradnak. Ez Békéscsabán a nyári rendezvények tekintetében már jól működött korábban.

– Mennyire fontos tényező az, hogy a szórakoztató programok mellett és a verseny mellett a diákok a közéleti szereplést is gyakorolják?

– Annak idején a diákpolgármester-választás ötlete ebből fakadt. Az volt a cél, hogy legyenek kicsit felnőttesebb programok, ahol a fiúk-lányok megtanulják a szervező munkát, megtanulnak teameket összeállítani, irányítani, stratégiát alkotni, majd ennek az operatív részét lebonyolítani, felügyelni az egyes munkaállomásokat, meg a saját társaiknak a munkáját. Ez alapvető célkitűzésünk volt már ’92-ben is.

– Azzal, hogy tavaly elmaradt a Gara, a diákpolgármester kettő évig ugyanaz a személy maradt. Ennek tükrében mit lehet elmondani az indulókról, a csapatokról, mennyire felkészültek a diákpolgármester-jelöltek és stábjaik?

– Abszolút felkészültek. Véglegesen csak nyáron dőlt el, hogy most lesz Csabai Garabonciás Napok, de abszolút felkészültek, és rendkívül együttműködőek. Meglepődve tapasztaltam, hogy a hét iskola és a hét diákpolgármester-jelölt mindig mindenben közös döntéseket hoznak. Közösen találják ki a kampányprogramokat, közösen határozzák meg a meeting időpontokat, és most még nem annyira versenyként fogják föl ezt a dolgot, hanem sokkal inkább egy közös játéknak, egy közös ügykezelésnek.

– Szurovecz Kitti egy egész regényt írt a 20 évvel ezelőtti Garára építve. Amikor elindult a rendezvény, gondolta volna, hogy később ilyen méreteket öl ez a programsorozat?

– Nem. Szerintem az ember ilyenkor nem ebben gondolkodik, hogy mi lesz ezzel 3-5-8-10-30 év múlva. Akkor csak arról volt szó, hogy mivel nem voltak városi szintű programok a 90-es évek elején a középiskolások számára, ezért azt az űrt, ami ott keletkezett a rendszerváltozást követően, próbáltuk kitölteni ezzel a rendezvénysorozattal. Az sem volt akkor még egyértelműen biztos, hogy a rendezvény különböző elemei közül a diákpolgármester-választás lesz majd a legnépszerűbb, és mostanra ott tartunk, hogy a diákpolgármester-választás átnövi az egész Garát.

– Mikor és mivel zárul az idei Gara?

– Csütörtökön lesz a választás, ez minden évben így van. Csütörtökön délután vannak a záró rendezvények, a záró kampányprezentációk, az utolsó feladatok, és aztán van a zsűri értékelés, és az eredményhirdetés, illetőleg a kulcsátadás.

További programok »

FEL