Figyuzz, te szoktál gitározni a harmadikon? – 20 éve alakult a békési Szekció

2022. szeptember 28. 18:03 | Such Tamás

20 esztendő mindenben sok. Még egy zenekar életében is. Noha az első 13 év után egy jó ötéves pauza következett, azóta azonban töretlen a Szekció működése. Legalábbis Csapó Csabát, azaz Csibét a csapat frontját még szívlapáttal sem lehet lekergetni a deszkákról.

A szolnoki születésű énekes-gitáros 2001 nyarán természetesen egy lány miatt költözött Békésre. Ámbár a kapcsolatuk 2004-ben véget ért, de a munkája miatt még két évig maradt Békésben, de már Csabán. Utána egy jobb ajánlat reményében visszabútorozott a Tisza-parti városba. Zenei pályafutását az osztrák főnökei nem csak, hogy jó szemmel nézik, de támogatják is.

A Jóapunk (később Szekció) zenekar – Forrás: Csapó Csaba

(A Jóapunk, a későbbi Szekció zenekar – Forrás: Csapó Csaba)

 

– Harmadikon laktam egy panelban – mesél Csibe a kezdetekről –, és amikor otthon elkezdtem gitározni, általában mindig visszagitározott a felettem lakó. Ez így ment egy ideig. Egyszer a lépcsőházban megszólított egy srác, „Figyelj már, te szoktál gitározni a harmadikon?” Mire visszakérdeztem, „Miért te meg a negyediken?”

Ráadásul kiderült, hogy Csibe szomszédjának a szomszédja is többször bekapcsolódott a buliba. Hamarosan már egy légtérben jammeltek a leendő bőgős műhelyében. Az egyik első nóta a Green Day-től a When I Come Around volt. Majd Csibe azt kérdezte, „Van egy mikrofonotok?” Volt. A keménymag már összeállt, már csak egy dobos kellett. (Az első felállás: Csibe ének, gitár, Végh Imre basszusgitár, Kiss Imi ritmusgitár és a dobos Csökmei Gábor lett.)

 

A Szekció a 2008-as Garabonciáson – Fotó: behir.hu/Such Tamás

(A 2008-as Garabonciáson – Fotó: behir.hu/Such Tamás)

 

Ekkor 2002-őt írunk, ám a Szekció ekkor még a lánykori nevén, Jóapunk néven csapott először a kvintjeivel a békési atmoszférába. Miután kiderült, hogy ilyen névvel egyetlen komolyabb fesztiválra sem tudnak bekerülni, így Jóapánkra változtattak. Még ez is durva volt, és 2004-ben felvették a Szekció nevet. (Rá három évre már a Sziget és a Hegyalja Feszkón is játszhattak.

A kezdeti időszakban Greend Day feldolgozásokat, és többek között Pink, Zoltán Erika átdolgozásokat toltak rockosan. A Remete lányt például évekig a repertoárban maradt. A névváltással egyidőben belekezdtek a saját dalokat gyártásába is, 2007-ig három korongot tettek le az asztalra. „Igazi zenész saját zenéjét játssza” – vallja.

 

A Szekció zenekar – Fotó: behir.hu/Such Tamás

(Soundcheck előtt – Fotó: behir.hu/Such Tamás)

 

Múlt szombaton a Szekció (Csibe mellett Pipó Tamás dobolt és Nyári Zoltán ritmusgitározott; basszusgitáros kerestetik!) a Körös Karitatív Motoros Egyesület által szervezett jótékonysági napon léptek fel. A rendezvényen Seben Gabriella, az egyesület elnöke egy újabb arcát mutatta meg: néhány hete ő menedzseli a bandát.

A Csabai Rendezvénypajta tetője alá hozott hangverseny 19 órakor kezdődött. A szülinapi tortán kívül egy, a Vida Friderika által írt Ősz talált rám című ajándék dalszöveggel is meglepték a muzsikusokat. (Gabi egyik jó barátja Fankadeli (Kőházi Feri), neki pedig egy kedves ismerőse Friderika.)

A sors pikantériája, hogy a muri után Pipó Tomi szögre akasztotta a dobverőket, legalább is a Szekcióban. Így most a basszeresen kívül dobost is keresnek.

***

 

Csapó Csaba (Csibe) Lukács Lacit alakítja a TV2 Sztárban Sztár leszek című műsorában – Fotó: TV2

(Csibe a TV2 Sztárban Sztár leszek! című műsorában Lukács Lacit alakította – Fotó: TV2)

 

A video ITT! tekinthető meg.

További programok »

FEL