Fidesz: Megtérül a támogatás, ha segítjük a munkahelyteremtést

2016. szeptember 23. 15:14 | behir.hu

Több napirendi pont is vitát váltott ki a csütörtöki közgyűlésen. A Fidesz frakció is értékelt a tanácskozás után a munkahelyteremtést, Városfejlesztési Kft. beszámolóját és az Életfa Szociális Otthon fenntartását középpontba helyezve.

Az önkormányzat több éve segíti támogatás nyújtásával a helyi cégek, vállalkozások munkahelyteremtését. A 2017-es költségvetésben is helyet kap egy 20 milliós keret, amit erre különít el a város.

- Nekünk az a célunk, hogy az itt élőknek munkahelyet teremtsünk, az önkormányzat munkáját is jelentősen segíti az itt működő cégek helyi adó bevétele, tehát ha növeljük a támogatást, azt visszakapjuk egy hosszabb, nyújtott formában – emelte ki Hanó Miklós alpolgármester.

A közgyűlésen a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. is beszámolt törzsház szinten első féléves gazdálkodásáról, amelyből ugyan az derült ki, hogy negatív előjelű az egyenleg, azonban ez a veszteség csak technikai jellegűnek volt tekinthető, nem a gazdálkodás tényleges eredményét mutatja.

- A támogatásokat vizsgáló irodához fordult a közgyűlés, hogy a saját cégeinknek nyújtott támogatás ütközik-e valamilyen uniós jogszabályba. Itt a Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-ről, a Békéscsabai Médiacentrum Kft-ről és a Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft-ről van szó. Addig, amíg ez az eredmény meg nem érkezik, tagi kölcsönt nyújtottunk a cégeknek, 268 millió forintot az első félévben, tehát működési gond nem volt, csak a támogatás nem jött meg – erősítette meg dr. Ferenczi Attila a Fidesz frakcióvezetője.

A képviselő-testület emellett arról is döntött, hogy újra az önkormányzat lesz a fenntartója az Életfa Szociális Otthonnak, így a jövőben még jobban követhető lesz a városvezetés számára az intézmény működése.

- 2007-ben született meg az a törvény, ami szerint kistérségi többlet normatíva van. Ez indokolta azt, hogy kistérségi fenntartásúak legyenek, szerte az országban az intézmények. Megszűnt a kistérségi normatíva, így most már visszakerülhet a városhoz az intézmény – emelte ki Herczeg Tamás tanácsnok.

A DAKK vezetése a személyszállítási t  evékenységének, több mint 32 milliós vesztesége megtérítését kéri az önkormányzattól. A vállalat vezérigazgatója nem volt jelen az ülésen, a közgyűlés Szarvas Péter polgármestert kérte fel tárgyalásra, az ügyre pedig októberben térnek vissza.
 

FEL