Fiatalokkal a jövőért

2016. július 10. 05:07 | behir.hu

Az MLSZ elnöksége döntött arról, hogy Békéscsaba lesz az egyike a hazánkban működő tizenkét regionális utánpótlás-központnak. A rendszer célja, hogy elősegítse a tehetséges játékosok fejlődését és biztosítsa, hogy minél több magyar játékos szerepeljen a hazai klubokban.

Az előző szezonban öt saját nevelésű játékos mutatkozhatott be az élvonalban, ez is azt bizonyítja, hogy Békéscsabán adott a lehetőség, hogy a fiatalok eljussanak a felnőtt csapatig. Szalai Dániel Kecskeméten kezdte pályafutását, most ő is a lila-fehérek első csapatát erősíti.

- Igazából mindenkinek nagy lehetősége van az MLSZ segítségével, hogy az NB II-ben két fiatal játékosnak is szerepelni kell. A klub is maximálisan támogatja a fiatal játékosokat, úgyhogy minden adott itt Békéscsabán, hogy fiatalon minél erősebb csapatban játszunk – fogalmazott a futballista.

Az MLSZ 2017-től a labdarúgás kiemelt utánpótlás-nevelési feladatainak ellátására 12 regionális központ felállításáról hozott döntést. A dél-keleti régióban a Békéscsaba Labdarúgó Akadémiát választotta ki az elnökség. A dél-keleti régió Utánpótlás-központjának a Békéscsaba Labdarúgó Akadémiát választotta ki az Elnökség. A döntést egy három éven át tartó audit előzte meg, amely a klubok szakmai, személyi, gazdasági, szabályozottsági és infrastrukturális feltételrendszerét vizsgálta, a végső sorrendet a Double-Pass audit rangsora, eredményei és az akadémiák produktivitási mutatói határozták meg. 

- Nagyon fontos, külső megerősítése annak a hatalmas munkának, amit hat évvel ezelőtt elkezdtünk, és mind szakmai, mind infrastrukturális téren új alapokra helyezte a békéscsabai labdarúgást, és egyben egy olyan hatalmas lehetőség, amivel élnünk kell annak érdekében, hogy a csabai foci hosszú távon meghatározó szereplője legyen a hazai labdarúgásnak – mondta el dr. Kovács Mihály, a sportegyesület elnöke

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia sportigazgatója Zoran Spisljak folyamatosan követi a fiatalok teljesítményét, fontosnak tartja, hogy további hazai nevelésű játékosokat építsenek be a felnőtt csapatba. Az MLSZ a régiós központok felállításával egy időben átalakítja az utánpótlás versenyeztetési rendszert. Az átigazoláshoz kapcsolódóan új költségtérítési rendszert vezet be, ezen kívül az élvonalbeli és a másodosztályú klubok számára olyan ösztönzőket alkalmaz, hogy több saját nevelésű játékos kapjon lehetőséget.
 

FEL