Fiatalokat segítő alapítvánnyal működik együtt a médiacentrum

2020. augusztus 13. 11:58 | behir.hu

Együttműködési megállapodás született a békési Életműhely Alapítvány és a Békéscsabai Médiacentrum Kft. között.

A békési Életműhely Alapítvány célja a fiatalok segítése, igény szerint orientálása védett környezetben – a szülőkkel is együttműködve – olyan helyet biztosítva a 13-20 éves korosztálynak, ahol kötöttségek nélkül, de alkohol- és drogmentes helyen találkozhatnak egymással, biztonságban tölthetik a szabadidejüket. Az alapítvány ennek érdekében hozta létre a Connect Ifjúsági Centrumot, amely júniusban nyílt meg hivatalosan.

– Nagyon örülünk ennek az együttműködésnek, hiszen ezzel egyrészt nagyon sok olyan helyre jut el a hírünk, ahová máskülönben nem, vagy csak nehezen érne el. Emellett fontos az is, hogy az általunk már elért és még elérendő fiataloknak olyan lehetőségeket tudunk biztosítani a médiacentrum segítségével, amelyek révén beleláthatnak a média világába és kipróbálhatják magukat – mondta el Stelkovics Róbert, az Életműhely Alapítvány kuratóriumi elnöke. 

Stelkovics Róbert, az alapítvány kuratóriumi elnöke és Diós Zsolt, a BMC ügyvezetője

 

– A médiacentrum kiemelten fontosnak tartja, hogy ne csak a megyeszékhelyen, de a környező településeken történő eseményekről is beszámoljon. Példaértékűnek tartjuk az Életműhely Alapítvány kezdeményezését, ezért is ajánlottuk fel, hogy együttműködünk a szervezettel és elérhetővé tesszük a számukra médiafelületeinket – emelte ki Diós Zsolt, a Békéscsabai Médiacentrum Kft. ügyvezetője.

További programok »

FEL