– Itt az ifjúság hangja formálhatja a jövőt: persze nem csak a helyieké, hiszen a konzultációban benne van több más vidéki nagyváros is, ahol szintén ilyen jellegű párbeszédet folytathatnak majd le a résztvevő fiatalok, akik a most kialakulóban lévő, jövő évi Nemzeti Ifjúsági Stratégiát is formálhatják lakhatás, munka, mentális egészség, oktatás és közösség szempontjából – fogalmazott Szabó Enikő, a programot társszervező Gyulai Ifjúsági Központ szakmai vezetője.

Az esemény célkitűzése a közös gondolkozás és egy olyan platform biztosítása, ahol szabadon hozzászólhatnak az őket érintő kérdésekhez, témákhoz a jelenlévők, amelyeket fórumbeszélgetéseken és az azt követő interaktív beszélgetéseken, műhelymunkákon és élményalapú programokon folytathatnak.
– Számunkra nagy öröm, hogy majdnem 100 fő gondolta úgy, érdemes ide eljönnie és résztvennie a programon. Akik itt vannak, azok aktívak, és ha csak egy jó gondolattal tudnak hozzátenni a közös gondolkodáshoz, akkor már sikeresnek ítélhetjük a mai napot - zárta gondolatait Szabó Enikő.