A Nyíri Lajos Táncsport Egyesület több éve szervez nyári tábort Békéscsabán. A tapasztalatok szerint napjainkban egyre kevesebben választják a társastáncot, ezért a szervezők kiemelt célja, hogy a gyermekek már fiatal korban megismerjék és megszeressék ezt a sportágat. A már versenyző fiatalok számára pedig a gyakorlás, az új koreográfiák elsajátítása és az állóképesség fejlesztése áll a középpontban.
– Az idei táborban eddig a rumbával, a cha-cha-chával és a keringővel foglalkoztunk, külön kezdő és haladó csoportban. A napot bemelegítéssel kezdjük, ezt követően pedig a technikai elemek fejlesztésére és a koreográfiák megtanulására helyezzük a hangsúlyt – fogalmazott Csik Krisztina edző. Hozzátette: a program közösségépítő szerepe is jelentős, a tánc mellett különböző szabadidős programokkal is készültek a résztvevőknek, többek között az Árpád Gyógy- és Strandfürdőbe is ellátogattak.

A táborba hat éves kortól várták a fiatalok jelentkezését. Idén harmincegy gyermek vett részt a programon, köztük olyanok is, akik első alkalommal próbálták ki magukat a társastánc világában.
– Nagyon tetszenek a klasszikus táncok, ezért mindenképpen ki szerettem volna próbálni ezt a sportot. Nagyon élvezem, másoknak is szívesen ajánlom. A kedvencem a cha-cha-cha és az angol keringő. A tanárok segítségével viszonylag hamar sikerült elsajátítanom az alapokat, és a jövőben is szeretném tovább fejleszteni a tudásomat – mondta el Gulyás-Petrovszki Gergő.
A hét során négy edző foglalkozott a gyerekekkel, felkészítve őket arra a különleges produkcióra, amelyet a szülők is megtekinthetnek a program utolsó, pénteki napján 15 órától a Csabagyöngye Kulturális Központban.