Festmény és vers egy helyen

2022. augusztus 6. 16:28 | Szabó Judit

Pénteken hivatalosan is megnyílt a Járai Julianna festményeiből és Kozák Mari alkotásokhoz kapcsolódó verseiből összeállított tárlata Békés Megyei Könyvtárban.

A két alkotó régóta ismeri egymást, de most a művészet szintjén is egymásra talált. A közös munka úgy indult, hogy Kozák Mari írt egy verset  Járai Julianna a biharkeresztesi templomot ábrázoló festményhez, ami plusz töltést adott az alkotásnak és a festőnek. Ezután újabb és újabb versek születtek, ami tovább lelkesítette a festésre. Új értelmek kaptak az alkotások, vagy éppen az adott hozzá, hogy ugyanazt gondolták egy-egy műről. Kozák Mari felkérésére, a meséihez készített illusztrációkat. 

Járai Julianna gyermekkorában festett előszrör, amit a tanulmányai miatt be kellett fejeznie, ugyanis tanító lett, nem volt ideje. 

– A nyugdíjat ilyen szempontból is vártam, hogy legyen egy kis időm arra, amit szeretek. Másfél éve kezdtem el a festéssel foglalkozni. Anyukám betegsége miatt helyhez vagyok kötve, ezért a környezetemből merítek ihletet – fogalmazott Járai Julianna.

 

Fotó: behir.hu

Kozák Mari felelevenítette kapcsolatát a festővel. Mint mondta: még a gimnáziumi évek aladt ismerkedtek meg egymással. Ezután Julianna Békéscsabára jött tanítani, Mari pedig maradt Biharkeresztesen szintén tanárként. Teltek, múltak az évek, amikor a művésznek haza kellett térnie édesanyja betegsége miatt, ekkor kezdett el ismét festeni.

– A Templom című festményét megláttam, és mondtam, hogy nekem írnom kell ahhoz a képhez. Akkor már egy tizenöt éve írtam verseket, majd jöttek egymás után a képek. Mindig éreztem, hogy az egyikhez verset, a másikhoz prózát kell írni. Egyértelmű, hogy egyre szorosabb lett köztünk a kapocs, ez pedig meg is marad majd a jövőben – mesélte Kozák Mari.

A író verseskönyvet is írt, melyhez Juliannát kérte fel, hogy illusztrálja festményekkel. A kiállításon ebből is látható néhány darab. A művészek elmondták, hogy óriási öröm és megtiszteltetés számukra, hogy egy kiállítást szerveztek meg nekik a barátaik. A könyvtár igazgatója elmondta, hogy mindig nagy öröm számukra, ha kiállíthatnak az intézményben. 

– A könyvtárban nagyon szívesen tartunk kiállítást, amatőr alkotók és profi művészek számára is természetesen. A könyvtárnak olyan igazgatója volt, az éppen száz éve született Lipták Pál, aki nem csak igazgató volt, hanem festőművész is. Neki köszönhetjük, hogy ez az épület olyan adottságokkal rendelkezik, hogy tágas kiállítótér ls természetes fény van – emete ki Rakonczás Szilvia.

A tárlat szeptember 2-ig tekinthető meg a Békés Megyei Könyvtár földszintjén, az intézmény nyitvatartási idejében. 

 

További programok »

FEL