Férfi kézi MK: sorozatban hatodszor lesz Veszprém–Szeged döntő

2017. április 15. 08:38 | behir.hu

Sorozatban hatodszor rendeznek Veszprém–Szeged döntőt a férfi kézilabda Magyar Kupában. A debreceni négyes döntő első napján a Veszprém a Csurgót, a Szeged a Tatabányát verte meg sima mérkőzésen.

 

VESZPRÉM–CSURGÓ

A Veszprém és a Csurgó összecsapásával indult a Magyar Kupa debreceni négyes döntője. A Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a Montpellier-vel találkozó Veszprém pihentette Nagy Lászlót a mérkőzés elején, Marko Kopljar kezdett jobbátlövőben. A Csurgó magabiztos csapat benyomását keltette az első percekben, alig tíz perc alatt 7–4-re meglépett – időt is kért Xavi Sabaté, hogy rendezze a sorokat. Kopljar jól helyettesítette Nagy Lászlót, a négy veszprémi gólból három az ő nevéhez fűződött.

A Csurgó azonban jól tartotta magát, egészen a 20. percig, amikor megfordította a meccset a Veszprém Dragan Gajic hetesével, majd Blaz Blagotinsek találatával rögtön növelte is előnyét – ekkor Sótonyi László kért időt és próbálta felrázni tanítványait. Ez hellyel-közzel sikerült is neki, közelebb zárkózni viszont nem tudott a Csurgó, ugyanakkor a Veszprém sem tudott jobban meglépni. A szünetben így két góllal vezetett a Sabaté-csapat (16–14).

A második félidő egy kihagyott csurgói hetessel indult, vagy ha úgy tetszik, Mirko Alilovic bravúrjával. Ezt rögtön egy veszprémi találat követte. A bakonyiak állandósítani tudták 3-4 gólos előnyüket, Blagotinsek nyolcszor volt eredményes, de Aron Pálmarsson, Ancsin Gábor és Gajic is hozzájárult a remekléshez. A fór megtartásához kellettek Alilovic védései is, a horvát kapus helyenként hatalmas bravúrokkal állította meg a csurgói akciókat.

Az 54. percben már öttel vezetett a Veszprém Iváncsik Gergő gólja után, a Csurgó újabb időkéréssel próbálta lassítani a címvédőt. A kísérlet nem járt sikerrel, hiszen a rövid szünet után Lékai Máté két védő szorításában is a hálóba talált, ezzel eldöntötte a mérkőzést: hat perccel a vége előtt hat volt közte. A Csurgó elfáradt a végére, egyre több technikai hiba csúszott a játékába – két ilyet kihasználva nyolc gólra növelte előnyét a Veszprém, a fiatal Ligetvári Patrik kétszer is eredményes volt a hajrában.

Az utolsó percben elrontott egy kínai figurát a Csurgó, a Veszprém pedig hetesből beállította a végeredményt – a címvédő 10 gólos sikerrel (33–23) bejutott a holnapi fináléba. A másik elődöntőben a Szeged a Tatabányával csap össze.

SZEGED–TATABÁNYA

A Mol-Pick Szeged 28–20-ra nyert a Grundfos Tatabánya ellen a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjében, ezzel bejutott a szombati fináléba, amelyben a címvédő Telekom Veszprém lesz az ellenfele.

Ünnepélyes és szomorú pillanatok is megelőzték a mérkőzést, a szegedi Jonas Källman ugyanis átvette a 2016-os év legjobb magyarországi légiósának járó díjat, majd gyászszünet következett Sándor Ferenc és Bognár József emlékére.

A szegediek a mostani bajnoki idényben mindkétszer megizzadtak a Tatabánya ellen, olyannyira, hogy idegenben nem is tudtak győzni, más kérdés, hogy a 18–18-as döntetlen után óvtak, és azt a találkozót megismétlik. Ezúttal más volt a helyzet, a Harsányi Gergelyt nélkülöző Bányász csak a mérkőzés első harmadában tartotta a lépést esélyesebb ellenfelével.

A Szeged 16–10-es előnnyel fordult, a második félidőben pedig majdnem 13 percig megőrizte kapuját a góltól. Ekkor már 21–10-re vezetett, a felek így a hátralévő időben tartalékolhattak a szombati helyosztókra. A vége 28–20 lett.

 

 

FÉRFI KÉZILABDA MAGYAR KUPA

ELŐDÖNTŐ

TELEKOM VESZPRÉM–CSURGÓI KK 33–23 (16–14)

Debrecen, 1700 néző V: Bonifert, Oláh

VESZPRÉM: ALILOVIC – GAJIC 4 (2), Kopljar 3, PÁLMARSSON 5, Sulic, Ilics 2, Ugalde 1.Csere: Schuch, Terzic, BLAGOTINSEK 8, ANCSIN G. 4, Gulyás P. 1, Iváncsik G. 2, Lékai 1, Ligetvári 2. Edző: Xavi Sabaté

CSURGÓ: Balogh T. – Oslak 1, ASZTRASAPKIN 7 (1), Hadziomerovic 2, Mikita J., FALUVÉGI 5, Radjenovics 2 (1). Csere: Balogh Á. (kapus), Varjú, Halász L. 1, Jerebie 1, Géczi Á., Manojlovics 2, Hornyák P. 1, Pordán 1, Rodrigues.

Edző: Sótonyi László

Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–3. 11. p.: 4–7. 18. p.: 11–11. 27. p.: 16–12. 34. p.: 18–17. 43. p.: 23–19. 51. p.: 25–22. 56. p.: 30–22

Kiállítások: 6, ill. 2 perc

Hétméteresek: 2/2, ill. 3/2

MESTERMÉRLEG

Xavier Sabaté: – Jó színvonalú meccset játszottunk, igyekeztem mindenkinek azonos arányban játékidőt adni. A Csurgó kellemetlen, szívós ellenfél volt. A második félidőben a védekezésünk sokkal erőszakosabb lett.

Sótonyi László: – Az első félidőben sokáig vezettünk, akkor kiválóan teljesítettek játékosaim. Utána több alapemberemet pihentettem, mégis szorosan tartottuk az állást a hajráig. Ekkor több labdát szerzett és lefutott bennünket a Veszprém.


Mol-Pick Szeged–Grundfos Tatabánya 28–20 (16–10)

 

forrás: nemzetisport

További programok »

FEL