Fennakadás nélkül zajlott le a nemzetiségi területi választás is

2019. október 15. 19:11 | Sipos Gábor

Az önkormányzati választásokkal egy időben, országszerte vasárnap zajlott a nemzetiségi választás. Békés megyében 12 nemzetiségre adhatták le az arra jogosultak a voksaikat.

Békés megyében a négy nagy nemzetiség, a német, a roma, a román és a szlovák nemzetiségek jelöltjeire lehetett voksolni. Az országos listán még 8 nemzetiség is szerepelt ezen kívül. Nemzetiségi önkormányzati voks leadására az volt jogosult, aki szerepelt a nemzetiségi névjegyzékben.

A Területi Választási Iroda vezetője elmondta, hogy a nemzetiségi önkormányzati választás mindenütt rendben lezajlott.

– Ez nagyon fontos körülmény. Jelenleg semmi olyanról nem tudunk, ami ezzel ellentétes lenne. Új feladatok is megjelentek, nem csak helyi, hanem megyei szinten is, ugyanis ezúttal a településeken számolniuk kellett a helyi választási bizottságoknak, ez eddig nem volt feladatuk – hangsúlyozta dr. Horváth Mihály

A helyi választási bizottságok munkatársainak közel 10 ezer szavazatot kellett még hétfő hajnalban kibontani és megszámlálni. Az eredmények alapján a német nemzetiség 64,79, a szlovák 71,47, a roma 51,31, míg a román nemzetiség 75,6 százaléka adott le szavazatot.

 

A nemzetiségi önkormányzatban a német, a szlovák és a román nemzetiség hét-hét, a roma nemzetiség hat főt delegálhat.

 

Mandátumot szerzett szlovák képviselők:

Cservenák János

Fábri Judit

feledi János

Kiszely András

Klementné Zelman Ildikó

Krajcsovicz Andrásné

Strbik Mihályné

 

Mandátumot szerzett német képviselők:

Abonyi Lajos

Hack Ferenc Mihályné

Hack Mária

Lázár Krisztián

Mittag Mónika

Rau Mihály

Wittman-né Abonyi Mónika

 

Mandátumot szerzett roma képviselők:

Ásós Tibor

Kovács János Pál

Balog Krisztián

Szabó Gábor Márió

Jónás Jánosné

Szécsi Zsolt

Szegedi Éva

 

Mandátumot szerzett román képviselők:

Karancsi Andrásné

Márk Tivadar Tamás

Szántó György

Szatmári ilona

Kozma János György

Radics János

Tát Margit

További programok »

FEL