Felújított útról lesz megközelíthető az országhatár Sarkad irányából

2023. április 14. 17:43 | Papp Ádám Sándor

Két útszakasz mintegy 900 millió forint értékben újulhat meg a Terület és Településfejlesztési Operatív Program maradványforrásának segítségével Sarkad közelében – fogalmazott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei elnöke pénteken.

Cserkúti András a 4252-es jelű útnál tartott tájékoztatón részletezte: 499 millió forintból újul meg 2,2 kilométeren a 4252 jelű, Sarkadot az országhatárral összekötő út, valamint 372 millió forintból, 1,5 kilométeren a 4219 jelű, Furta-Gyula összekötő út. Mint mondta: a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program 2,6 milliárd forint értékű maradványforrásából a vármegye hat útszakaszát újítják fel, ebből kettőt Sarkad térségében. Az igazgató hangsúlyozta, hogy a két érintett útnál burkolatjavítást, szükség szerint pályaszerkezet-cserét, valamint buszöblök rekonstrukcióját végeznek el.

Kovács József, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: fontos útszakaszok felújításáról van szó, ugyanis a Méhkeréken és Kötegyánban élők a 4252-es jelű utat használják a Sarkad, illetve az országhatár irányába való közlekedésük során. Bízik abban, hogy a jövőben is folytatódik majd a térség úthálózatának rekonstrukciója annak érdekében, hogy a helyiek biztonságos körülmények között érhessék el úticéljukat.

Mokán István, Sarkad polgármestere kiemelte: az elmúlt két évtized legjelentősebb közlekedési fejlesztéssorozata valósult meg a térségben az elmúlt években.

– Két éve megújult a Sarkad és Doboz közötti szakasz mintegy 2,3 kilométeren és az elmúlt esztendőben városunk és Gyula közti út 2,6 kilométeren. Amennyiben az M44-es gyorsforgalmi utat a tervek szerint meghosszabbítják egészen a határig, és az bekapcsolódik az Arad-Nagyvárad gyorsforgalmi szakaszba, az hatalmas lehetőség térségünk számára. A sarkadi ipari parkban található a Dél-Alföld legnagyobb tárolókapacitású ipari parkja, így növelhetnénk Sarkad tőkevonzó képességét – emelte ki a városvezető.

Gyula alpolgármestere emlékeztetett az elmúlt években felújított útszakaszokra. Kónya István részletezte: megújult a Gyula-Elek, a Gyula-Kétegyháza út több részben, de a Dénesmajor felé vezető utat és több elkerülőt rekonstruáltak.

Tát Margit, Méhkerék polgármestere létfontosságúnak nevezte a 4252-es út felújítását, ugyanis településükről csak arról az útról lehet eljutni Sarkad, Gyula, illetve Békéscsaba irányába. Hozzátette: a Méhkeréken megtermelt több ezer tonnányi mezőgazdasági termést is csak azon az úton tudják szállítani.

Hajdu-Szűcs Mária Kornélia, Kötegyán polgármestere örömét fejezte ki az útszakasz felújításával kapcsolatban. Mint mondta: a Trianon óta legnagyobb lélekszámú zsáktelepülés közúton csakis a 4252-es útról érhető el, így immár bátran kijelenthető az, hogy településüknek van jövőképe.

A Furta-Gyula összekötő út felújítása július elejére, míg a 4252-es jelű út rekonstrukciója a tervek szerint augusztusban ér véget.

Galéria

További programok »

FEL