Felújított drótszamarak találtak gazdára szombaton

2018. március 24. 16:14 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Újabb felújított kerékpárokat adtak át szombaton, a Drótszamár Projektnek köszönhetően. A Green2Move Egyesület önkéntesei második alkalommal újítottak fel lakossági felajánlásokból származó kerékpárokat, melyeket rászoruló fiatalok között osztanak szét. A program zárórendezvényét az Andrássy Úti Társaskörben rendezték meg.

Minden évben egyre nagyobb sikere van a programnak és egyre több embert érnek el vele – mondta el Papp Zoltán. Az akció ötletadója kiemelte, hogy a jövőben szeretnék, ha nem csak Békéscsabán, hanem más Békés megyei településen is lenne hasonló kezdeményezés, ehhez partnereket keresnek. A jelentkezőket pontok alapján rangsorolják, a legmagasabb pontszámot elérő fiatal választhatott magának először a felújított kerékpárok közül.

– A Drótszamár Projektnek nem csupán az a célja, hogy kerékpárt adományozzanak rászoruló fiataloknak, hanem van egyfajta nevelő célzata is. A záró rendezvényen például akadálypáját kellett teljesíteni. Ezeknek a programoknak a célja, hogy ne egyszerűen csak kapjanak egy eszközt, hanem meg is becsüljék azt és meg is küzdjenek érte.  Ebben a folyamatban végül megtanulják, hogyan kell a kerékpárt használni, szabályosan közlekedni, miért jó és egészséges, ha ezt használják – hangsúlyozta Papp Zoltán.

További programok »

Itthon

Segíts, hogy segíthessünk! – jótékonysági főzés a csabai piacon

A Békéscsabai Aktív Fiatalok Egyesülete (BAFE) április 11-én 11 órától szeretettel vár mindenkit a békéscsabai piac új csarnok részénél megrendezett jótékonysági főzésre! Az esemény célja, hogy közösen segítsünk a rászorulóknak: az ételosztás ideje alatt a helyszínen lehetőséget lesz adományok leadására több támogatott szervezet részére. Az eseményen frissen készült, csülkös bablevessel várják az érkezőket!
16:41
FEL