Feltörekvő zenészek, figyelem! Ismét lehet pályázni a Hangfoglaló programban

2018. július 7. 07:42 | behir.hu

Megjelent a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának induló előadói pályázata. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján elérhető kiírással elindult a program ötödik évada.

Az induló előadói alprogram pályázatán keresztül újabb húsz feltörekvő zenész vagy zenekar kaphat kétmillió forintos támogatást. A korábbi években több mint háromszázan jelentkeztek egy-egy felhívásra - közölte a Hangfoglaló Program pénteken az MTI-vel.

Mint írták, az előző években olyan, mára ismertté vált előadókat, zenekarokat segített a program az indulásban, mint a Margaret Island, a Lóci Játszik, a Mongooz and the Magnet, a Mörk, Antonia Vai, a Freakin' Disco vagy a Ham Ko Ham. Az idei pályázatra augusztus 6-ig lehet jelentkezni.

A kommüniké emlékeztetett arra, hogy a Hangfoglaló Program induló előadói alprogramjának pályázata olyan nem teljesen kezdő, némi színpadi rutinnal és saját dalokkal rendelkező formációknak szeretne segíteni, amelyek idővel a hazai könnyűzenei piac meghatározó szereplőivé válhatnak. A támogatás révén lemezt és klipet készíthetnek, összeállíthatják saját promóciós anyagaikat és turnéra indulhatnak. Akárcsak a korábbi években, az ötödik évadban is a program által felkért mentor segíti a nyertes pályázók munkáját.

Az elbírálási folyamat változatlan: a jelentkezők közül először a Hangfoglaló Program Kollégiuma választja ki azokat - az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyjából a jelentkezők negyedét -, akiket támogathatna is a program. A végső döntés meghozatalában, azaz a várhatóan húsz formáció kiválasztásában ismét egy szakmai zsűri dönt, ennek tagjai élőben hallgatják meg a jelentkezőket.

Immár második éve az Öröm a zene Tehetségkutató és Gondozó sorozat megyei és határon túli versenyeinek győztesei automatikusan bekerülnek az élő meghallgatásra, amennyiben érvényes pályázatot nyújtanak be az NKA-hoz. A meghallgatás várhatóan október elején lesz, a végső döntés október végére várható.

A pályázat feltétele, hogy az indulóknak a pályázat beadásáig legfeljebb egy nagylemeze jelenhetett meg, nem lehet érvényes lemezszerződésük, az elmúlt egy évben legfeljebb húsz koncertet adtak, és legfeljebb két dalukat játszották országos rádiók.

 

Forrás: MTI

További programok »

Kultúra

FEL