Féltek a matektól, mint a tűztől – vegyesek a diákok reakciói az érettségi után

2021. május 4. 14:38 | Hidvégi Dávid

Matematikából 68 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáztak kedden. Sokan tartottak a matematika érettségitől, amelyre ezúttal is 180 percük volt a diákoknak. A szabályok nem változtak, kötelező volt a lázmérés, a maszkhasználat és a kézfertőtlenítés.

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Trefort Ágoston Technikumában 78 tanuló érettségizik idén. Az iskolában már év elején készültek a digitális tanrendre, így szeptemberben hibrid oktatással kezdtek – fogalmazott intézményvezető. Hangsúlyozta: a végzős tanulóknak a vizsgák előtt lehetőségük volt az egyéni konzultációkra.

– Két osztályunk van, mintegy 35-40 fővel, ahol most csak az érettségit szerzik meg a diákok, hiszen korábban már a szakképzésben valamilyen szakmát szereztek. Van olyan a képzésben, aki most érettségizik, és majd az 5. évfolyamban szerzi meg a technikusi tudását. Szakképző iskola révén a továbbtanulók száma alacsony szinten van. Most viszont van egy kiemelt elektronikai technikus csoportunk, ahonnan hárman jelentkeztek továbbtanulni, bízunk benne, hogy sikerrel – mondta Kiss Mihály tagintézmény igazgató.

 

Milyen volt az idei matematika érettségi?

 

Vegyesek a diákok reakciói, egyesek azt mondták könnyű volt, míg mások nagyon nehéznek érezték – mondta a kérdésünkre a BSZC Trefort Ágoston Technikum egyik matematika szakos tanára. Nyiri Ilona hozzátette: voltak gráfok, statisztikák és sorozatok, amelyeket a tanulók eddig szerettek, ugyanakkor olyanok feladatok is, amelyeket alaposan át kellett gondolni a válaszadás előtt.  Az érettségizők középszinten két feladatsort töltöttek ki: az első részre 45, míg a másodikra 135 perc állt rendelkezésükre. A diákok összesen 100 pontot szerezhettek a vizsgán: 30 pontot az első részre, 70 pontot a másodikra.

– Az első feladatsor mindig egyszerűbb, hiszen az alapfogalmakat és tételeket kell alkalmazni. A diákok a második feladatsornál mindig a szövegtől tartanak. Sajnos probléma, hogy a szövegértés nem a legerősebb oldaluk. Megnéztem a hosszú szövegű feladatot, ha valaki elfogadta a tanácsunkat és végigbogarászta, értelmezte a szöveget, akkor tudott pontot szerezni – fogalmazott a matematika tanár, akinek az osztálya, a 12/B most érettségizett.

Hozzátette: a diákjai úgy féltek a matematikától, mint a tűztől. Nyiri Ilona kiemelte: szörnyű ez a pandémiás helyzet, de az online órákon mindent megtettek azért, hogy a diákok sok gyakorlással felkészüljenek az érettségire.

 

A csabai érettségizők első reakciója

 

Az első feladatlap ugyebár 45 perces, viszonylag könnyű volt, remélem picikét több pontot szereztem a vártnál. A második részben hosszabb feladatok voltak, kicsikét nehezebbnek éreztem – mondta Pálfi Sándor, a 12/B tanulója.

Meglehetősen nehezen készültem fel, hiányzott az iskola, hiszen a tanárok jobban el tudták magyarázni az anyagot. Úgy érzem az első 45 perc egészen jól sikerült, a második már nehezebb volt – emelte ki Szabó Krisztián.

Kicsit frusztrált voltam. Nehéznek ítéletem meg az érettségit, de voltak könnyű feladatok is, amelyeket meg lehetett oldani – ecsetelte Kincses Nikolett, aki Zwack József Technikum és Szakképző Iskolában készült fel.

Jobban sikerült, mint vártam, könnyűek voltak a feladatok. Személy szerint én átláthatónak tartottam – hangsúlyozta Marhás Alex Máté.

A magyar érettségiről korábban ITT írtunk.

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL