Felmérik a békéscsabai bérlakás-állomány állapotát

2021. március 25. 07:27 | Vincze Attila

Fel kell mérni az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakás-állomány állapotát és csak ezután lehet megtervezni a későbbi felújításokat – ez többek között az egyik legfontosabb célja Békéscsaba nemrégiben elfogadott lakáskoncepciójának. A visszajelzések alapján egyre nagyobb az igény a szociális bérlakásokra, ehhez azonban a pályázati szempontrendszer megújítására is szükség van.

Még tavaly újultak meg Békéscsabán a Könyves utca 66. szám alatti szociális bérlakások. Korábban már több, ezekhez hasonló bérlakás energetikai felújítása is megtörtént a városban. A nemrég elfogadott új lakáskoncepcióban évente 15 millió forintot fordít a megyeszékhely a meglévő bérlakás-állomány felújítására, míg annak bővítésére évi 10 millió forint áll rendelkezésre. Dr. Csicsely Ilona, a békéscsabai közgyűlés családügyi és népjóléti bizottságának elnöke szerint ebből a pénzből kevés valódi fejlesztésre van lehetőség, de abban bízik, hogy a következő években is sikerrel tudnak majd pályázni a különböző állami és uniós forrásokra.

– Az előző lakáskoncepcióban szerepelt az, hogy a Könyves utcában lévő négy bérlakást fel kell újítani, és ehhez akkor sikerült is uniós támogatást szerezni. A feladatunk a továbbiakban is az, hogy a pályázatokat figyelemmel kísérve minél több uniós forrást és ha lehet, akkor hazai forrást is arra fordítsunk, hogy bővüljön és javuljon a lakásállomány Békéscsabán – fogalmazott.

A visszajelzések alapján az igény a szociális bérlakásokra a legnagyobb Békéscsabán, a járványhelyzet okozta gazdasági válság pedig csak tovább erősítette ezt a tendenciát. A 2021 és 2025 közötti lakáskoncepció egyik fontos része, hogy a felújítások előtt az önkormányzat felméri a jelenlegi lakásállomány állapotát, illetve felülvizsgálja a rászorultsági jogosultságokat is, és ahol kell, ott változtat majd.

– Az egész pályázati rendszert, illetve a szempontrendszert is szeretné az önkormányzat áttekinteni, hogy még inkább a jelenlegi gazdasági, társadalmi igényeknek megfelelően pontozhassa a pályázatokat – mondta dr. Tőgye Ildikó, a hivatal szociálpolitikai osztályának vezetője. 

Hozzátette, hogy jelenleg mintegy 500 bérlakás van Békéscsabán, és ezt a számot az önkormányzat évente minimum egy darabbal szeretné majd növelni.

További programok »

Önkormányzati hírek

Visszatekintő: Nagy Ferenc alpolgármester, képviselő, 10. vk. – Hajrá Békéscsaba

Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Most arra kértük a békéscsabai képviselő-testület tagjait, foglalják össze az ebben a ciklusban végzett önkormányzati munkájukat. Az alábbiakban Nagy Ferenc alpolgármester beszámolóját olvashatják.
2024. április 13. 15:16
FEL