Az Erkel Ferenc Művelődési Központ már a rendezvények új időpontját tervezi

2020. április 20. 10:53 | behir.hu

A koronavírus elleni védekezés egyik alapvetése, hogy minél kevesebb fizikai kontaktus valósuljon meg, amely így lassítja a betegség terjedését. A gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ határozatlan ideig zárva tart, rendezvényeit későbbi időpontokban tartja meg. Ugyanakkor a szervezők folyamatosan egyeztetnek a programok gazdáival, hogy az események a veszélyhelyzet után megvalósulhassanak.

Az intézmény honlapján közzétette, hogy a programok megváltozott időpontjai nem kötelező érvényűek. "Ez azt jelenti, hogy azon kedves érdeklődőknek, akiknek ezek a dátumok, időpontok nem megfelelőek, lehetőségük lesz a gyulai művelődési központ újranyitását követőena a pénztárban visszaváltani a megvásárolt jegyüket."

A kialakult helyzetre való tekintettel május végéig az összes rendezvény elmarad, viszont számos programnak van már új, várható dátuma és időpontja:
  • A Nyitott Akadémia eseménye, Orvos-Tóth Noémi előadása október 2-án 19 órai kezdettel várja az érdeklődőket.
  • A bérleten kívüli színházi előadás, a Bánfalvy Stúdió Páratlan páros című darabja novemberre tolódik.
  • Az április 14.-re tervezett Erkel Bérlet harmadik előadása, Na, de Államtitkár úr! címmel, a Turay Ida Színház darabjának új időpontja június 17.-e 19 óra kezdettel.
  • A Dumaszínház: Aranyosi Péter és Badár Sándor fellépése június 16-ra tolódik, amelynek a tervezett kezdésése 18 óra.

További érdekességekért érdemes ide kattintani és a művelődési központ facebook oldalát követni!

Forrás: gyulakult.hu

További programok »

Gyula

Közgés diák lett a legjobb egészségturizmus-szervező

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kara első alkalommal szervezte meg a Legyél te a Dél-Alföld legjobb egészségturizmus-szervezője versenyt középiskolás diákok számára. A verseny partnerségben valósult meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Békés Vármegyei Szervezete, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. együttműködésével.
2024. március 27. 19:14
FEL